MNVH Vezetői Kollégium ülés

2009. január 19.
Az MNVH elnöksége Vezetői Kollégiumának ülésén Glatz Ferenc elnök tájékoztatóját követően a résztvevők kijelölték az első félév elnökségi üléseinek napirendjét, a főtitkár beszámolt a Hálózatról és az Állandó titkárságról, majd – Stark Antal előterjesztésében – áttekintették a vidékfejlesztéssel kapcsolatos költségvetési irányszámokat.

Pro Renovanda Cultura Hungariae díjátadás, 2009

2009. január 10.
A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány 2009. évi díjait az MTA Társadalomkutató Központ budavári Kongresszusi Termében adták át. Az idei fődíjakat Kádár Béla közgazdásznak és Szokolay Sándor zeneszerzőnek ítélte a kuratórium. A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány 1990-ben jött létre az oktatás, a kutatás, a művészetek különböző ágainak támogatása, a közművelődés megújítása érdekében. Az alapítvány a fődíjon kívül 6 kategóriában – felsőoktatás, kutatás, közoktatás, közművelődés, a határon túli magyar kultúra ápolása, esszéírás – ismeri el a kiemelkedő teljesítményt elért tudósokat, művészeket, szakembereket.
A díjátadó ünnepséget Glatz Ferenc, az alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Beszélt az 1989–90-ben kialakított jövőképről, a civil társadalom fejlődésének elmaradásáról, a rendszerváltás kultúrpolitikai mérlegéről és a mai pénzügyi-gazdasági válság kezelhetőségéről.
A beszédet Húsz év után: újra kell gombolni a mellényt címmel közölte a História 2009/2. számának melléklete.

Kézikönyv az új vidékpolitikáról

2008. december 19.
Az induló Párbeszéd a vidékért sorozatban megjelent Glatz Ferenc: Új vidékpolitika könyve, amely a Vidéki Magyarország jövője c. vitaanyag mellett tartalmazza a szerző naplójegyzeteit a Párbeszéd a vidékért kezdeményezés keretében meglátogatott vidéki települések helyzetéről, továbbá a vidék átalakulását segítő cselekvési programjavaslatokról.
Tovább... »

Tudomány és politika a vidékfejlesztésben

2008. december 11.
Glatz Ferenc Tudomány és politika a vidékfejlesztésben címmel tartott előadást a Magyar Regionális Tudományi Társaság VI. Vándorgyűlésén a gödöllői Szent István Egyetemen. Az agrár- és vidékfejlesztéssel foglalkozó politikai döntéshozók és szakemberek közreműködésével megrendezett konferencia célja a vidékfejlesztés új irányainak és feladatainak bemutatása volt.

Helyi vidékfejlesztési irodavezetők konferenciája

2008. december 9.
A helyi vidékfejlesztési irodavezetők részére 2008. december 9–10-én szervezett konferencia bevezető előadását Glatz Ferenc, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke tartotta. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program intézkedései mellet a rendezvényen szó volt az MNVH-val kapcsolatos aktualitásokról és a vidéki területek felemelkedését szolgáló operatív programokról.

A párbeszéd folytatódik

2008. december 4.
A Turócszentmárton, Gyulafehérvár, Budapest és Bécs – 1918 címmel megrendezett konferencián szlovák, román és osztrák történészek elemezték a szlovák és román önrendelkezés történelmi előzményeit, 1918 jelentőségét és következményeit. Glatz Ferenc A párbeszéd folytatódik címmel tartott bevezetőjében a konferencia keretét adó kezdeményezésről beszélt.

Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat alakuló ülése

2008. december 2.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat alakuló ülésén megválasztotta az MNVH elnökségének tagjait, az ülést követően összehívott elnökség pedig Glatz Ferencet választotta a hálózat elnökének. Glatz Ferenc a testület ülését követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy új, komplex vidékpolitikára van szükség, amely az egyes szakmák érdekeit összhangba hozza.

Megalakult a Reformszövetség

2008. november 28.
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint az MTA volt és jelenlegi elnökeinek részvételével alakult meg a Reformszövetség. Az alakuló ülést követő sajtótájékoztatón Glatz Ferenc elmondta: „a tudomány és a gazdaság összefogásának legfontosabb feladata az elkerülhetetlen reformoknak a társadalom számára elfogadható, a politikai döntéshozók számára pedig kivitelezhető módon történő kidolgozása”. Hangsúlyozta: a politikának szakmai kérdésekről kellene szólnia, nem pedig ideológiákról, szimpátiákról.

Vízgazdálkodás és kormányzati politika

2008. november 27.
AZ MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága és a Budapesti Európa Intézet közös rendezvényén kötetlen eszmecserére nyílt lehetőség a Környezetvédelmi és Vízügyi minisztérium képviselői és a vízgazdálkodással foglalkozó szakemberek között. A Glatz Ferenc megnyitójával induló konferencia számba vette a kormány vízgazdálkodási politikájának jelenlegi és jövőbeni irányvonalait, utalva a szemléletválás szükségességére.

Kosáry-emléktábla avatása

2008. november 21.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem felkérésére Glatz Ferenc ünnepi beszédet mondott az MTA egy éve elhunyt volt elnöke, Kosáry Domokos emléktáblájának ünnepélyes avatásán az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziumban.

 

    14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 / 25