A tanár
1974-től óraadó, 1976-tól megbízott, 1978-tól kinevezett egyetemi docens, 1990-től egyetemi tanár az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományai Tanszékén. Tanári tevékenysége oktatásra (történettudomány története, történeti forrástan, az újkori anyagi kultúra és természettörténet), oktatásszervezésre (újkori történeti muzeológia és az európai integráció története szakirányok alapítása) és tankönyvszerkesztésre (tanári segédkönyvsorozatok) terjed ki.
A minden történészhallgató számára kötelező főkollégiumot 1974-től, Lederer Emmát követően, Rottler Ferenccel megosztva, majd 1976-tól egyedül adja elő. 1976-tól A történettudomány története címmel, hangsúlyozva, hogy a történetírás történetét tudománytörténetként kezeli. Azaz a tárgy keretén belül nemcsak a történeti műveket, egyéniségeket, hanem az intézményeket és mindenekelőtt a módszertani iskolákat, eljárásokat, sőt a korabeli történészképzést, történelemtanítást és a történeti közgondolkodást is tárgyalja. Miután Németországban, Franciaországban, Szovjetunióban, Angliában tanulmányozta az illető ország történettudományának fejlődését, egyetemi előadásain is évről évre részletesebben tért ki a német, francia, angol történettudomány 19-20. századi történetére. Különös figyelmet szentelt a történetírásban a tudomá- nyosság feltételei (forráskritikai stúdiumok, segédtudományok, történetfilozófiai áramlatok, intézményesedés) kialakulásának.
1989–90-ben, miniszteri megbízása idején, szüneteltette egyetemi oktatását. 1990-től nem indult historiográfia.
1990-től az Új- és Legújabb kor Történeti Muzeológia keretén belül az Ember és természet a 19–20. században című, 4 féléves stúdiumot tartja.
2007-ben kidolgozza az új bolognai rendszerben oktatásra kerülő történettudomány története BA és MA programját. Ennek keretében a BA szinten 2007 szeptemberében megkezdődött a Bevezetés a magyar történetírás történetébe című sorozat, ahol Glatz bevezető előadásai (A történeti gondolkodás és a történettudomány megszületése) után a magyar történelem egyes korszakairól kialakult nézeteket tekintik át a korszak legavatottabb kutatói (Fodor István, Zsoldos Attila, Tringli István, Fodor Pál, Soós István, Csorba László, Szász Zoltán, Kardos József, Izsák Lajos). Az MA szinten 2009-ben A magyar és az európai történettudomány története a 19–20. században címmel indul előadássorozat Glatz Ferenc és Pók Attila c. egyetemi docens részvételével.
Az új BA és MA programhoz kézikönyv (tankönyv) tervét dolgozza ki. 2009-re elkészül a Történészek a magyar történettudomány egyes korszakairól. Szöveggyűjtemény I-II. kötet. És A magyar történettudomány történetének adattára. Történetírói életrajzok és intézmények adatai. I-II. kötet.
Irodalomjegyzék
1977-ben, historiográfiai és újkori történeti módszertani előadásai alapján, a Művelődési Minisztérium felkéri az újkori történeti muzeológusképzés tervezetének kidolgozására. Glatz a következő alaptézisekre építi a 6 féléves képzési tervet:
-
Korunk történetírásának egyik új kihívása az új ismeretközvetítési eszközrendszer. a rádió („hangjáték”), a film, a televízió („képjáték”), az internet. Ha a történettudomány nem tudja birtokba venni ezeket a fórumokat, akkor a 20–21. században a történész kimarad a történelmi ismeretek közvetítői közül.
-
A történettudománynak meg kell tanulnia a képi, szóbeli, tárgyi emlékek megszólaltatásának tudományát.
-
Az újkortörténeti muzeológia ezért újkortörténeti komplex művelődés-, társadalom- és technikatörténeti stúdium. Felkészít az emlékek gyártási-használati és jelentéshordozói sajátosságainak megítélésre.
-
Az újkortörténeti muzeológia ezért komplex újkortörténeti forrástan, amelyik képes az állam, a személyek, a magánintézmények által hátrahagyott írásos és tárgyi emlékek kritikai feldolgozására.
-
Az újkortörténeti muzeológia emancipálja a történeti muzeológus élethivatást. A muzeológust mint emlékgyűjtőt, forráskritikust és -feldolgozót, ugyanakkor mint történészt jelöli meg.
-
Az újkortörténeti muzeológia lehet az „új történetírás” egyik műhelye.
1979-ben e tanterv alapján indul meg és folyik máig az ELTE BTK-n az újkortörténeti muzeológusképzés mint önálló szakirány és tanszéki csoport. Glatz tartja Az anyagi kultúra története a 19. században, valamint az Általános és újkori forrástan című szemináriumokat heti 4 órában, 4 szemeszteren át. 1985-től a művelődéstörténeti tematikát átalakítva Ember és természet az újkori Magyarországon címmel tartja a szemináriumokat.
A tanszékcsoport keretén belül kiképzett több száz történeti muzeológus dolgozik ma már a gyűjtemények újkortörténeti osztályain vagy kutatóhelyeken, az új- és legújabb kori társadalom- és művelődéstörténet művelőjeként.
Irodalomjegyzék a Magyarország művelődés- és kultúrtörténete proszemináriumhoz,
2014/2015. II. félév
Irodalomjegyzék a Magyarország művelődés- és kultúrtörténete proszemináriumhoz,
2014/2015. I. félév
1985-ben a Történelem tantárgyi bizottság elnökének kérik fel. (Az addigi elnököt, Berend T. Ivánt 1985-ben az MTA elnökévé választották.) Elnökként három feladatot jelöl meg:
- a tantervek felülvizsgálata,
- a történettudomány és a történelemtanítás állandó párbeszédének biztosítása
- a tanár szerepének felértékelése.
A tantárgyi program kidolgozásának gazdája (a bizottságot működtető OPI mellett) az MTA Történet- tudományi Intézete (amelynek 1986–88 között igazgatóhelyettese, majd igazgatója).
Indítványozója az országos történelemtanári konferenciának, mely 1987–1992 között évente, majd 1998-ban kerül megrendezésre. (A tanácskozás színhelyéről a konferenciasorozat a Békásmegyeri történelemtanári napok elnevezést kapta.) A konferencián évről évre áttekintette a történelemtanítás aktuális kérdéseit.
A tantervek felülvizsgálatát (1987) illetően programelőadásában az addigi dogmatikus alapelvek felülvizsgálatát, valamint az Európa- és egyetemes történeti beágyazottságot, a társadalom- és művelődés- történeti, természettörténeti tematikák hangsúlyozását és az adatszerűség erősítését hirdeti.
Tanárok számára készül szerkesztésében a Magyarok Európában I–IV. cím alatt a magyar történeti összefoglaló (Engel Pál, Szakály Ferenc, Kosáry Domokos tollából, 1990–1991). Szerkeszti és részben írja a Vezérfonal a magyar és az egyetemes történelem tanításához című, 10 ezer példányban kiadott tanári kézikönyvet, amely a magyar és egyetemes történelem tematikai vázlata középiskolai tanárok számára.
Megindítja az Előadások a történettudomány műhelyeiben c. előadássorozatot (1986-tól máig). Ennek keretében az MTA Történettudományi Intézete meghívja az egyetemi és kutatóintézeti vezető történészeket, előadásaikat vita követi, amelyeket szerkesztett formában, 4-6 ezer példányszámú füzetsorozatban adnak ki a tanárok részére. 2005-től az előadásokat a História és a Történelmi Szemle c. folyóiratok közlik.
Megindul az MTA Történettudományi Intézete és a História közös kiadásában a tanárok részére a História Könyvtár. (A sorozat tervét kidolgozza és tanítványaival az egyes köteteket szerkeszti és az e célra létrehívott intézeti kiadót vezeti.)
2007-ben kidolgozza és akkreditációra benyújtja a Bevezetés az európai integráció történetébe és mai intézményrendszerébe című szakirány oktatásának tervezetét. Az ELTE BTK-n e szakirány angol, német és magyar nyelven tartott előadásokra és szemináriumokra épül. 2009-ben kezdődik a képzés, kapcsolódva a bolognai folyamathoz. Alapelve: az EU-ban szükség van olyan értelmiségre – így történelemtanári-kutatói karra –, amelyik műveltsége részben kompatibilis, részben az európai történelem és az európai közös intézmények ismeretére alapozódik. – A szakirányhoz kapcsolódóan készíti el a tankönyvként használandó – egyelőre magyar, majd angol és német nyelvű – szöveggyűjtemények tervét. (A tárgy oktatásában, valamint a kézikönyv szerkesztésében az ELTE oktatói, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Európa-történeti Munkacsoport és a Budapesti Európa Intézet munkatársai – fiatal kutatók – vesznek részt.)