Vízgazdálkodás a Kárpát-medencében

2008. június 24.
Glatz Ferenc bevezető előadásával indult az általa vezetett „Vízgazdálkodás a Kárpát-medencében” című projekt eredményeinek ismertetése az MTA és a Miniszterelnöki Hivatal megállapodás keretében folyó kutatásokat bemutató kormányzati fórumon. A rendezvény résztvevőit Csizmár Gábor, a MEH államtitkára köszöntötte. Glatz Ferenc után előadást tartott még Rechnitzer János egyetemi tanár, Cser László, a Corvinus Egyetem Informatikai Intézetének igazgatója és Kóthay László, a KvVM szakállam-titkára.

Payerbacher Hofgespräche

2008. június 20.
Glatz Ferenc tartotta a „Payerbacher Hofgespräche“ sorozatban „Gemeinde – Eckstein Europas“ címmel megrendezett konferencia bevezető előadást és részt vett az azt követő kerekasztal-beszélgetésen. A rendezvényen, amelynek főszervezője évről évre Horst Haselsteiner, a Bécsi Egyetem Kelet-Európa Történeti Intézetének professzora, előadást tartott többek között Dr. Walter Rechberger, a Bécsi Egyetem Jogtudományi Karának nyugalmazott dékánja. A konferencia résztvevői között volt magyar részről Szász Zoltán egyetemi tanár is.

Találkozó Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével

2008. június 9.
Baján Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével tárgyalt.

Látogatás Somogyban

2008. június 3.
A Somogyiak Baráti Körének meghívására előadást tartott a szervezet éves köz-gyűlésén Civilek a közéletben címmel

Találkozó Csáky Pállal, az MKP elnökével

2008. június 3.

Budapesten megbeszélést folytatott Csáky Pállal, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökével.


Fejtő Ferenc halálára

2008. június 3.
Fejtő Ferenc történész, újságíró, Kelet-Európa-szakértő haláláról, az általa kép-viselt nyitott értelmiségi szemléletről emlékezett meg Párizsban magyarként c. cikkében.

Találkozó Markó Bélával, az RMDSZ elnökével

2008. május 27.
Bukarestben Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével a határokon túli kisebbségpolitika új kihívásairól stratégiai egyeztetését kezdeményez. 

Román–magyar történésztalálkozó Bukarestben

2008. május 23.
A História folyóirat, az MTA Történettudományi Intézete és az Europa Institut Budapest történész delegációja 2008. május 23–24-én Bukarestbe látogatott a román Magazin Istoric c. folyóirat meghívására. A Magazin Istoric már évek óta szorgalmazta egy közös szerkesztőségi találkozó megrendezését, amelyből a magyar fél javaslatára egy magas szintű román–magyar történésztalálkozó nőtt ki.

Tovább... »

Izrael 60 éve

2008. május 19.
Izrael Állam megalakulásának 60. évfordulója alkalmából Glatz Ferenc előadást tartott a Magyar–Izraeli Baráti Társaság rendezvényén a Frankel Leó utcai zsinagógában.

Vidékfejlesztési stratégia, regionális magyarságpolitikai program

2008. május 16.
Glatz Ferenc ellátogatott az MTA Regionális Kutatások Központjának Dunántúli Tudomá-nyos Intézetébe Pécsre, ahol megbeszélést folytatott Horváth Gyula főigazgatóval vidékfejlesztési kérdésekről, az új vidékpolitikai intézményrendszer kiépítéséről és a határon túli magyar tudományosság támogatásáról, érdekképviseleti lehetőségeiről.
Tovább... »

 

    16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 / 25