2008. március 29.

Kórusz József festőművész kiállítását Glatz Ferenc nyitotta meg a tihanyi Bencés Apátság Galériájában. Történeti visszatekintésében méltatta az egyház, a szerzetes-rendek kultúra-teremtő tevékenységét, a bencések közművelődési aktivitását. Kórusz József festészetét pedig egy mesevilághoz hasonlította, ahol ember és természet harmóniában él.
Kórusz neves Szőnyi-tanítvány, a zebegényi nyári képzőművész-iskola volt tanára, Glatz pedig az iskola elnöke volt 1991–1994 között.

„A képzőművészet korszerűség-fogalmáról mindig is folytak és folynak viták. Mind a »fogyasztók«, azaz a közönség, mind a »termelők«, azaz a művészek között. Meggondolandó, helyes-e ezt a korszerűség-fogalmat és az arról szóló vitát csak az ábrázolási eszközökre leszűkíteni. Talán jobban kellene a tematikára, az alkotás kiváltotta lelki hatásokra is odafigyelni. És elemezni, miért arat tetszést, vált ki kellemes érzetet a nézőben egy festmény, szobor, épület. Valahogy úgy, mint a természet alkotta táj. Kórusz világa egy mesevilág, ahol a természet – az erdei, domboldali, vizes – élővilága és az ember harmóniában, talán csak vágyott harmóniában él. Színvilága, a kékbe áttűnő rózsaszín napkelték, naplementék fény- és árnyékvilága is ezt a mindnyájunkban élő vágyott világot jeleníti meg. Ember és természet viszonyának újraértékelését éljük meg, társadalmi és egyéni szinten ezen évtizedekben. Lehet, hogy ez a gondolatiság Kórusz agyában, ösztöneiben, vonzódásában nagyon is korszerű. Még akkor is, ha eszközeiben távol áll a környező világot lecsupaszító, vagy éppen vonalakra, egy szín abszolutizálására törekvő festőtársaktól. És vállalja azt a mesterségbeli tudást, hogy valóban tud rajzolni, nem csak »elrajzolni«, valóban tud álmodni, nem csak ecsettel fényképezni.”

Glatz beszédében méltatta a rendező bencések közművelődési aktivitását is. Ezzel kapcsolatban bírálóan szólt az egyház és a szerzetesrendek történelmét bemutató munkákról, magukról az egyházi szerzőkről is. „A szerzetesrendek, és elsőként a 6. századtól aktív bencés rend, történelmi szerepét nem csak abban kellene keresnünk, hogy a keresztény tanításokat terjesztették. (Mely tanítások, a tízparancsolattal a mai európai világ közösségi alapjait teremtették meg. És ez vonatkozik a korai egyházra is.) Hanem hangsúlyozni kellene: a bencések tanították meg a korszerű földművelés, iparosság alapelemeire – korszerű szőlőtermesztésre, vízvezetésre, kertészetre – Kelet-Közép-Európa társadalmát. Az egyház pedig, egészen a világi értelmiség kialakulásáig, a 15–16. századig, egyedül volt letéteményese a szervezett kulturális tevékenységnek. Ők működtették az állami (királyi) kancelláriákat, az oklevél-kiállító hiteles helyeket, ők voltak az írásbeliség elsőszámú terjesztői. Az egyház és a szerzetesek ezen szerepe a 21. században részben újraéledhet. Azért is, mert ma már kiábrándultunk abból a hitből, hogy az állam majd minden kulturális-lelki szolgáltatást kielégít. A szerzetesrendek, az egyházak mint civil szervezetek – függetlenül attól, hogy isteni vagy nagyon is evilági eredetűnek mondjuk azokat – korunk emberének igényét elégítheti ki, vágyát keltheti fel a művelődés, a lelki-szellemi felfrissülés iránt.”