Értékrend, közcélúság, televízió
2008. április 5.
A Duna TV fennállásának 15. évfordulójáról is megemlékező veszprémi Kamera Hungária Fesztiválon részt vesz az Értékrend, közcélúság, televízió témájú kerekasztal-beszélgetésen.
„A köztelevízió, elvben, a közhaszon kiteljesítője. A politikai rendszer-váltás után 18 évvel a televíziózás terén is világosan kellene megfogalmazni a közhaszon tartalmát. Ami üzlet, annak üzemeltetése legyen az üzlet, a tőke feladata, az „magánhaszon”. ami viszont közhaszon, azt finanszírozza az állam. És döntsön az állam arról is, hogy „közhasznú műsorokat”, vagy „közhasznú csatornákat” finanszíroz. Félő, hogy a politikai osztály csak annyiban törődik a tévével, de ebből a szempontból azután nagyon is, hogy melyik politikai párt, vagy netán a kormány és az ellenzék, mennyi műsoridőben szerepel a képernyőn, illetve a nagyobb nézettségű műsorokban. Az ORTT összetételében is elsősorban a politikai elvárások jelennek meg. Mintha az emberek, a nézők, csak „homo politikusok”, elsősorban „homo pártpolitikusok” lennének. Ugyanakkor a művészetek, tudomány, oktatás, társadalom- és természetkutatás, vagy a műszaki és gazdaságosságra nevelés képviselőinek szempontjai a testületben nincsenek megfelelően képviselve. A média törvényt felül kell vizsgálni, az túlságosan magán hordja a létrejötte éveinek pártpolitikai preferenciáit, és félő, hogy kultúra-szemléletében nem a liberalizmus, hanem a koncepciótlanság, és hatásában nem a szabadság, hanem a rendetlenség húzódik meg. Mindez zűrzavarhoz vezet, a műsorszerkesztésben pedig az állandó taktikázásra kényszeríti az alkotókat.” – „Nem elitpártiság az, ha a műsoroktól elvárunk bizonyos színvonalasságot. A közhasznúság nem feltétlenül a kor magával hozta értékrendekhez igazodást jelenti. A mostani értékrend-átalakulásban győzni látszik az anyagi nyereség, a technikai tárgyak kultusza és a karrier-orientáltság. És erősödni látszik az ösztönök kiélésének kultusza, az erőszak, a szex, az alkohol, drog stb. Ez is egy korszak értékrendje, de ... De nem feltétlenül a jövő értékrendje. A mai helyzetben nagyon is része van annak, hogy a rendszerváltás után az addig tiltott gyümölcsre rávetette magát a társadalom. Érthető. Mert a cenzúra 1989 előtt nem csak a politikailag kifogásolhatót, de a színvonalban kifogásolhatót is tiltotta. Én optimista vagyok. Szerintem ez az egyoldalú értékrend máris az egyensúly felé mozdul el. A lelki-szellemi épülés felé mind több csoport mozdul el. A közhasznú TV-nek nem szabad feladni a színvonal-igényt. A közhaszon nem tematikai választás kérdése, hanem színvonal kérdése. A rockműsor éppúgy lehet színvonalas, mint Beethoven, a kabaré éppúgy, mint Shakespeare. Mosolyogni valóan hangzik, tudom, de a közhasznú TV-nek tudnia kell – ahogy az üzleti csatornák is tudják – hogy a TV a legnagyobb nevelő fórum ma. És kell, hogy legyen a műsorszerkesztőnek jövőképe a 21. századi világpolgárról és a kárpát-medencei emberről, és kell, hogy legyen nevelési célja. Ismétlem, lehet, hogy mosolyognak ezen… Következtetésem az, hogy a közhasznúságot nem lehet feltétlenül a nézettségen mérni. Másik következtetésem: a kultúrpolitikai pluralizmus a tévé-szerkesztésben is maradjon meg. A vezetőknek legyen markánsabb művelődés-értelmezése. Amit meg lehet vitatni, kritizálni, esetleg elutasítani, a szerkesztőt leváltani és védeni. Következtetésem továbbá: az ORTT talán ilyen, színvonal szempontból is értékelhetné a műhelyeket, a műsorszerkesztőségeket, vagy csatornavezetések tevékenységét. – Természetesen nemcsak a szerkesztés és a színvonalasság, hanem a közönség és színvonalasság viszonyáról is kell beszélni. Kívánja-e a közönség a színvonalas műsort vagy sem? Megítélésem szerint a magyar közönség művelődésigényében sok tartalék van. Még a mai, említett értékrend-váltás közepette is. A Duna TV színvonalasságából és értékrendjéből talán nem kellene engedni. De – szintén csak talánnal fogalmazva – a csatorna vezetése újragondolhatná az elmúlt 15 év tematikai preferenciáit. Talán kevésbé történeti és jobban jövőorientált képet kellene rajzolgatni a világ magyarsága elé! Érthető, hogy sok volt az elmúlt 15 évben az 1990 előtt háttérbe szorított értékek tárgyalása: egyház, kisebbségi sors Trianon óta. Ez három korosztály meghatározó érzése volt. És sajnos marad is. Mégis, a rendszerváltás után 18 évvel talán nem ezen generációk utólagos érzelemigényét kellene kielégíteni, hanem talán jobban figyelni kellene a világ nagy szellemi-tudományos áramlataira. Vagy, ha a már a határokon túli magyarságról és a kelet-közép-európai kisebbségekről beszélnünk, például többször kellene elgondolkodnunk azon, hogy Románia felvételével az EU-ban sajátos módon végbement Trianon revíziója! A tömbmagyarság több, mint 90%-a az új területigazgatási egységbe, az EU-ba került. Tehát a múlt keservei mellett többet beszélni a jövő lehetőségeiről. És ebből a szempontból bírálni a jelent. Mit hoz ez a változás a magyar nemzet életében? Mit kellene tenni az új igazgatási keretek adta lehetőségeken belül? Milyen szerepe lehet az új kultúrnemzet iskoláztatási-közművelődési programjában a médiának? A magyarság kárpát-medencei megmaradásának első számú feltétele a színvonalas anyanyelvi kultúra. De milyen legyen ennek intézményrendszere az új igazgatási keretek a felgyorsuló migráció közepette? Az erről való gondolkodást kellene talán többet firtatni, nemcsak utólag jól leleplezni a Ceausescu rezsimet. Azt hagyjuk a történészekre.”
„A köztelevízió, elvben, a közhaszon kiteljesítője. A politikai rendszer-váltás után 18 évvel a televíziózás terén is világosan kellene megfogalmazni a közhaszon tartalmát. Ami üzlet, annak üzemeltetése legyen az üzlet, a tőke feladata, az „magánhaszon”. ami viszont közhaszon, azt finanszírozza az állam. És döntsön az állam arról is, hogy „közhasznú műsorokat”, vagy „közhasznú csatornákat” finanszíroz. Félő, hogy a politikai osztály csak annyiban törődik a tévével, de ebből a szempontból azután nagyon is, hogy melyik politikai párt, vagy netán a kormány és az ellenzék, mennyi műsoridőben szerepel a képernyőn, illetve a nagyobb nézettségű műsorokban. Az ORTT összetételében is elsősorban a politikai elvárások jelennek meg. Mintha az emberek, a nézők, csak „homo politikusok”, elsősorban „homo pártpolitikusok” lennének. Ugyanakkor a művészetek, tudomány, oktatás, társadalom- és természetkutatás, vagy a műszaki és gazdaságosságra nevelés képviselőinek szempontjai a testületben nincsenek megfelelően képviselve. A média törvényt felül kell vizsgálni, az túlságosan magán hordja a létrejötte éveinek pártpolitikai preferenciáit, és félő, hogy kultúra-szemléletében nem a liberalizmus, hanem a koncepciótlanság, és hatásában nem a szabadság, hanem a rendetlenség húzódik meg. Mindez zűrzavarhoz vezet, a műsorszerkesztésben pedig az állandó taktikázásra kényszeríti az alkotókat.” – „Nem elitpártiság az, ha a műsoroktól elvárunk bizonyos színvonalasságot. A közhasznúság nem feltétlenül a kor magával hozta értékrendekhez igazodást jelenti. A mostani értékrend-átalakulásban győzni látszik az anyagi nyereség, a technikai tárgyak kultusza és a karrier-orientáltság. És erősödni látszik az ösztönök kiélésének kultusza, az erőszak, a szex, az alkohol, drog stb. Ez is egy korszak értékrendje, de ... De nem feltétlenül a jövő értékrendje. A mai helyzetben nagyon is része van annak, hogy a rendszerváltás után az addig tiltott gyümölcsre rávetette magát a társadalom. Érthető. Mert a cenzúra 1989 előtt nem csak a politikailag kifogásolhatót, de a színvonalban kifogásolhatót is tiltotta. Én optimista vagyok. Szerintem ez az egyoldalú értékrend máris az egyensúly felé mozdul el. A lelki-szellemi épülés felé mind több csoport mozdul el. A közhasznú TV-nek nem szabad feladni a színvonal-igényt. A közhaszon nem tematikai választás kérdése, hanem színvonal kérdése. A rockműsor éppúgy lehet színvonalas, mint Beethoven, a kabaré éppúgy, mint Shakespeare. Mosolyogni valóan hangzik, tudom, de a közhasznú TV-nek tudnia kell – ahogy az üzleti csatornák is tudják – hogy a TV a legnagyobb nevelő fórum ma. És kell, hogy legyen a műsorszerkesztőnek jövőképe a 21. századi világpolgárról és a kárpát-medencei emberről, és kell, hogy legyen nevelési célja. Ismétlem, lehet, hogy mosolyognak ezen… Következtetésem az, hogy a közhasznúságot nem lehet feltétlenül a nézettségen mérni. Másik következtetésem: a kultúrpolitikai pluralizmus a tévé-szerkesztésben is maradjon meg. A vezetőknek legyen markánsabb művelődés-értelmezése. Amit meg lehet vitatni, kritizálni, esetleg elutasítani, a szerkesztőt leváltani és védeni. Következtetésem továbbá: az ORTT talán ilyen, színvonal szempontból is értékelhetné a műhelyeket, a műsorszerkesztőségeket, vagy csatornavezetések tevékenységét. – Természetesen nemcsak a szerkesztés és a színvonalasság, hanem a közönség és színvonalasság viszonyáról is kell beszélni. Kívánja-e a közönség a színvonalas műsort vagy sem? Megítélésem szerint a magyar közönség művelődésigényében sok tartalék van. Még a mai, említett értékrend-váltás közepette is. A Duna TV színvonalasságából és értékrendjéből talán nem kellene engedni. De – szintén csak talánnal fogalmazva – a csatorna vezetése újragondolhatná az elmúlt 15 év tematikai preferenciáit. Talán kevésbé történeti és jobban jövőorientált képet kellene rajzolgatni a világ magyarsága elé! Érthető, hogy sok volt az elmúlt 15 évben az 1990 előtt háttérbe szorított értékek tárgyalása: egyház, kisebbségi sors Trianon óta. Ez három korosztály meghatározó érzése volt. És sajnos marad is. Mégis, a rendszerváltás után 18 évvel talán nem ezen generációk utólagos érzelemigényét kellene kielégíteni, hanem talán jobban figyelni kellene a világ nagy szellemi-tudományos áramlataira. Vagy, ha a már a határokon túli magyarságról és a kelet-közép-európai kisebbségekről beszélnünk, például többször kellene elgondolkodnunk azon, hogy Románia felvételével az EU-ban sajátos módon végbement Trianon revíziója! A tömbmagyarság több, mint 90%-a az új területigazgatási egységbe, az EU-ba került. Tehát a múlt keservei mellett többet beszélni a jövő lehetőségeiről. És ebből a szempontból bírálni a jelent. Mit hoz ez a változás a magyar nemzet életében? Mit kellene tenni az új igazgatási keretek adta lehetőségeken belül? Milyen szerepe lehet az új kultúrnemzet iskoláztatási-közművelődési programjában a médiának? A magyarság kárpát-medencei megmaradásának első számú feltétele a színvonalas anyanyelvi kultúra. De milyen legyen ennek intézményrendszere az új igazgatási keretek a felgyorsuló migráció közepette? Az erről való gondolkodást kellene talán többet firtatni, nemcsak utólag jól leleplezni a Ceausescu rezsimet. Azt hagyjuk a történészekre.”