2008. március 7.

Prof. Dr. Schőner Alfréd főrabbi Égszínkék című kötetének Írók boltjabeli bemutatóján Glatz Ferenc méltatta a szerzőt és könyvét.
Részletek a könyv kapcsán elmondott gondolatokból: „A zsidó hitét gyakorló zsidó ember napi kulturális rendjének és a kultúr-, illetve hitgyakorlás helyszíneinek áttekintése ez a könyv. Az ezredforduló magyar hivő zsidóságának amolyan kézikönyve. Gyűjteménye részben a papi beszédeknek, részben az egyes vallási épületekhez, azok múltjához fűzött tanulmány-jegyzeteknek. Mindez azért lehet olyan tarka, mert a szerző, mint gyakorló rabbi, fáradtságot nem kímélve – rabbitársaival együtt – dolgozik egy 21. századi zsidó vallásos eszményvilág kimunkálásán. Amelyben a hagyományok és az információs társadalom új közösségszerveződése összhangba hozhatóak. Tehát a könyv egy rabbi, úgymond, irodalmi munkanaplója is.”

„Zsidó kulturális rendezvények, ünnepek védnökeként már többször tettem fel a kérdést: vajon számba vettük-e a zsidóság több ezer éves történelmének ma is használható hagyományelemeit? Amelyek a 21. században is – nem csak a zsidóknak, de az egész világnak – használható magatartáselemek? (Most zárójelbe téve, nem fogom egyik kedvenc vesszőparipámat kifejteni, hogy ugyanis az antiszemiták nem szívesen ismerik el, miszerint az Újszövetség és Jézus is zsidó volt, ami a zsidó-keresztény kultúrkör történelmi kapcsolatrendszere, és – a Főrabbi úrnak is számtalanul szemre-hányást tettem emiatt – a zsidóság sem szereti, ha Jézust emlegetik.) Korábban többször elmondtam, most csak ismétlem: a zsidóság szétszakítottsága a diaszpórában szükségessé tette, hogy a zsidó ember mintegy korai világpolgár legyen; ezt a világpolgári magatartást, tájékozódási igényt erősítette a zsidóság nagy szerepe a közvetítőkereskedelemben; figyelemreméltónak tartom a zsidó családon belül a gyermek szerepét, aki már 4-5 éves korában számolni tudott és idegen nyelven beszélt, hogy majd az üzletben aktív lehessen. Lehet, hogy ez volt a titka a 20. század első felében a magyarországi zsidóságból kikerült sok Nobel-díjasnak? A gyermekkortól tartó kemény, fegyelmezett munka? (Mennyire 21. századi követelmény volna ez, amikor a liberálisnak mondott rendetlenség versenyképtelen gyermekeket termel ki az amerikai és európai oktatási rendszerben, lemaradva a munkaiskolát építő kínai–japán–indiai rendszerek mögött!) No és a zsidóság rákényszerítette alkalmazkodóképesség? Igaz, hogy elkülönült a társadalomban egyháza miatt, igaz, hogy kiközösítették különböző formákban évszázadokon át, de mindezekkel a – ma úgy mondanám: migrációs és kirekesztési – nehézségekkel dacolva meg tudta őrizni identitását. És talán egyszer kiheveri a holokauszt okozta fizikai pusztítást és az ősi értékrend belső meg-rázkódtatását.

A 21. században is használható hagyományokhoz sorolom a zsidóság családtartó hagyományát is. Ami – itt most nem részletezhetem fejtegetéseimet – részben vallási hagyományokra, de legalább ennyire a zsidóság űzte mesterségek-szakmák üzem-szerűségeire vezethető vissza. A kiskereskedő, a kisüzem tulajdonosa – legyen szó zsidó parasztról, iparosról, szatócsról – szükségszerűen a családtagjaira kell, hogy támaszkodjék. Különösen egy olyan diaszpórában, ahol a zsidók nem nagyon bízhattak a nem zsidó alkalmazottakban, ahol rendszeres volt intézményes vagy egyéni kifosztásuk. Napjainkban újra kell a családról beszélnünk. Ma, a 21. század elején már tudjuk, hogy az állam nem vállalhat át annyi gondoskodó szerepet, amennyit a 20. század elején elvárt tőle a társadalom. A nem állami közösségeknek, így az egyházi, a családi, sőt baráti közösségeknek sokkal nagyobb szerepe lehet még a következő évtizedekben.”