2010. június 24.

Glatz Ferenc elnökletével ülést tartott a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Társadalmi Tanácsadó Testület. Glatz bemutatta a Tanácsadó Testületet a kormány részéről felügyelő új államtitkárt, Hóvári Jánost. Kiemelte: fontosnak tartja, hogy a globalizálódó világban, a világverseny erősödésének korában egy kis nemzet állami apparátusában a szakmai felkészültség legyen az elsőszámú követelmény. Hóvári fiatal korában intézetének legkiválóbb Közel-Kelet-specialistájának számított, majd 1992 után a diplomáciában a térség elsőszámú szakértője lett. Jó jel, amit csak példaként lehet ajánlani a pártpolitikának általában.

„Történészként hibásnak látom az elmúlt 21 év adminisztráció-építésében, hogy mind a külügyminisztériumban, mind a szaktárcáknál – már 1989-től – az állami adminisztráció leépítésében követett fűnyíró elve alapján, a külképviseleteket erősen visszafejlesztették. Ezt már 1989-ben is kifogásoltam, amikor egy évet töltöttem az adminisztrációban. Érvem akkor is, ma is a következő: egy kis nemzet jelenléte a világban mind a külgazdasági-politikai, mind kulturális téren közhaszonnal jár: a rólunk alkotott képet alakítják. Külföldi intézményeink kultúránk létéről tudósítanak, legyen szó akár az euro-atlanti, akár a déli vagy keleti félteke térségéről. És legyen szó akár kulturális, akár külgazdasági-kereskedelmi, akár nem állami turisztikai kirendeltségről. Az ún. országimázsnak vagy nemzet-imázsnak legjobb, legeredményesebb formája ez. Érvem továbbá: külföldi kulturális vagy gazdaság-fejlesztési intézményt nem lehet a diplomáciaihoz hasonlóan építeni. Évtizedig tart, amíg a helyi értelmiséggel, vállalkozói közösségekkel, egyénekkel a szerves együttműködés kialakul. Érvem továbbá: történetileg kimutatható, mennyi haszonnal jár az ilyen „magyar” intézmények, kis csoportok jelenléte a magyarországi magángazdaság, az egyéni vállalkozók világpiaci megjelenése szempontjából.

A Magyar Köztársaság nemzetközi fejlesztési aktivitását erősíteni kell. Még akkor is, ha ez a polgárok egy része előtt luxusnak tűnik. Egy szegény államháztartásnak és egy kisnemzeti kultúrának – szerintem – három szempontot kell fejlesztési világpolitikájában harmóniába hozni és a preferenciákat időről időre meghatározni, korrigálni. Ez a három: az általános humanitárius szempont, az államgazdasági és a nemzeti szempont.

Az első az általános világpolitikai – humanitárius – érdek. (Ide sorolható a szegénység, az éhínség, az ivóvízhiány, a népbetegségek elleni küzdelem és az ökológiai szempont.) Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy a világ mely részén vagyunk jelen, akár Afganisztánban, akár Vietnamban vagy a balkáni térségben. (Ahol most is jelen vagyunk.)

A második az államgazdasági érdek. (Ide tartozik a tervszerű piackutatás céljainak követése. Azokban a térségekben kell erősíteni jelenlétünket, ahol a Magyarországon megtermelt ipari termékek, élelmiszerek, vagy akár a know-how piacra találhat. Jelenlétünk fontos itt bármilyen tematikában. Legyen szó szociális, karitatív, egészségügyi stb. aktivitásról.) Itt gondos tervgazdasági szakértői aktivitás – tervtanulmányok, piackutatás stb. – lenne kívánatos. Ez jelenleg – ismereteim szerint – hiányzik. De egész biztos, hogy a balkáni térséget ide sorolhatjuk. (Az MTA Társadalomkutató Központ keretén belül az általam vezetett Balkán-kutatási projekt az Európai Unió délkeleti kiterjesztése során, 2007 óta következetesen ráirányítja a figyelmet a balkáni piacokon számunkra nyíló lehetőségekre. Ám nem győzzük hangsúlyozni, mennyire hiányzik a tervszerű állami fejlesztési politika e térségben. (Holott a Magyar Köztársaság fejlesztési céljai között szerepel Bosznia Hercegovina, Szerbia, Moldva.)

A harmadik szempont a nemzetpolitikai szempont. (Azokban a térségekben erősíteni megjelenésünket, amely térségekben a magyar kisebbség megtartása fejlesztési eszközökkel segíthető.) Ezt a szempontot a jelen helyzetben preferálni kell. Nem a mostani kormánykoalíció programja miatt, hanem már 2004, illetve 2007 óta. A magyar fejlesztés szempontjából három állam – a magyar fejlesztés hagyományos célterületei – fontos e tekintetben. E három államban lehet ráébreszteni a helyi értelmiséget, hogy az európai integráció és a globalizáció korában közös érdekeink erősebbek, mint bármikor korábban. Az első két célterület: Bosznia-Hercegovina és Szerbia – ahol a fejlesztési jelenlétünk szimpátiát kelthet a magyarság iránt – rádöbbentheti az EU-csatlakozásra törekvő balkáni államok politikusait: Magyarország segítségükre lehet a csatlakozásban, s felismerhetik, hogy az Európai Unióba az út Magyarországon keresztül vezet. A harmadik célterület: Moldva. A moldvai román nemzetpolitikai érdekek hasonlóak, mint a magyar érdekek Romániában. Ezt mutatja a kettős állampolgárság ügyét kísérő román lojalitás esete is.

Mindhárom szempont viszont az állami fejlesztési politikában a szakpolitikák összehangolását kívánja. Azaz a tárcaközi politikai összhangot.Ez sem a múltban, sem a jelenben nem létezett, nem létezik. Még leginkább a pártállam volt képes bizonyos tárcaközi összehangoló szerepet kifejleszteni. De abból – azaz egy párt uralmából és a demokrácia fölé emeléséből – nem kérünk. A tárcaközi összehangoló szerep kialakítása nehéz kormányzati feladat lesz az új kormány számára. Európa-szerte az adminisztráció egyik legnagyobb gondja. Ezért mondják minden európai államban, hogy az állam külföldi aktivitásában jellemző az erők szétforgácsoltsága, hiányzik az egyes ágazati politikák – azaz szaktárcák – céljainak összehangolása. Az állami külpolitikában az ágazati fejlesztési politikák összehangolására feltehetően a külügyminisztérium vállalkozhat.