MNVH tájékoztató az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában

2009. december 7.

Glatz Ferenc, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke tájékoztatást adott az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának a Hálózat megalakulásának előzményeiről, a civil szervezet tevékenységéről, valamint a működését meghatározó jogi és költségvetési helyzetről. Megerősítette: a Hálózat további tevékenységének sikere érdekében önkormányzatiságot és köztestületi státust célszerű biztosítani. A részletes elnöki tájékoztatót követő bizottsági vitát összefoglalva Font Sándor elnök elismerését fejezte ki az MNVH eddigi munkájáért és támogatásáról biztosította a szervezetet.

MB-35/2009.
(MB-124/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának
2009. december 7-én, hétfőn, 10 óra 9 perctől
a Képviselői Irodaház I. emelet II. számú tanácstermében megtartott üléséről

ELNÖK: Folytatjuk a munkánkat. A harmadik napirendi pontunk Tájékoztató a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tevékenységéről. Ennek keretében köszöntöm Glatz Ferenc elnök urat, ennek a hálózatnak az elnökét, professzor urat, akadémikus urat, aki a vállára vette újfent a vidéki életet, és úgy érzi, hogy e területen lenne mit tenni.
Sok rendezvényen sikerült már elnök úrral találkozni, így aztán némelyikünknek van lehetősége és alkalma, hogy az eddig végzett munkájukat is megismerjük. De úgy gondoltuk, és ezt közösen gondoltuk így, elnök úrnak is feltett szándéka és kérése volt, hogy a parlament Mezőgazdasági bizottsága előtt, egy bizottsági ülés keretében is legyen lehetősége tájékoztatni a bizottság tagjait a szervezet megalakulásáról, jogi hátteréről és az eddig végzett munkáról, esetleges jövőbeni terveiről. E napirendi pont keretében még egyszer köszöntöm az elnök urat, és át is adnám neki a szót az előterjesztésre.
 
DR. GLATZ FERENC, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke: Tisztelt Bizottság! Kedves Elnök Úr! Képviselők! Hölgyek és Urak! Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy a bizottság előtt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról szó esik, beszámolhatok, nemcsak az eddigi tevékenységről, hanem elképzelésekről, lehetőségekről, és hogy erről vitát nyitnak.
Azt hiszem, mindenki előtt ismeretes tényeket kell röviden összefoglalnom. Az Európai Unió fejlődésében – és ezt én is úgy látom, különböző politikai tényezőkkel, kollégáimmal beszélgetve – nem árt hangsúlyozni, hogy az Európai Unió 2005-ben ténylegesen váltásra szánta el magát a térségi politikában. A 2005. szeptember 28-án kiadott európai tanácsi rendelet egy önálló vidékfejlesztési programot kér számon a tagállamoktól. Tehát a 2007–2013 közötti tervezési időszakra nemcsak nemzeti fejlesztési tervet, hanem külön vidékfejlesztési terveket kér a nemzeti kormányoktól.
Ez annak idején különböző viták középpontjába került, még magam is részt vettem bizonyos tanácsadó testületek munkájában 2004-ig, ahol az egész vidékpolitika kifejlődését egyrészt úgy fogták fel, mint a környezetvédelem '92-es kötelezővé tétele után az állam felelősségvállalásai közé egy újabb felelősségvállalást, vagyis hogyha ugyan az eurorégiók kiépítése nem sikerül maradéktalanul – a nemzetállami adminisztrációk ezt jobbára meggátolták -, mégis egy határozott térségi politikát kell folytatni. És így került meghirdetésre a 2005-ös vidékfejlesztési stratégia.
Ellenszenvvel nézték az én személyes benyomásaim szerint és az irodalom szerint is ezt a tervet részben a nemzetállami kormányok, amelyek egyoldalúan a pólusok fejlesztésében gondolták el az állami kötelezettségvállalást. Gondolván, hogy majd a pólusok maguk köré szervezik piaci alapon, ha úgy tetszik, a vidéki térségeket. Ez egy, az 1940-es évekre visszamenő, az európai tudományosságban meglévő koncepció.
Vitatták a vidékfejlesztés önállóságát részben az agrárérdekeltségek is, hiszen azt látták csak ebben, hogy az unió a '90-es évek óta tartó agrárköltségvetés-csökkentést lényegében most a vidékfejlesztésre próbálja átcsoportosítani. Nekem meggyőződésem, hogy itt egész másról van szó. Itt arról van szó, hogy az unió felismerte – és ezekben a belső vitákban még volt alkalmam részt venni -, hogy addig, amíg a nagyvárosokat, ott lévő munkaerő-adottságot, infrastruktúraadottságot természetesen keresi fel a tőke, és ott természetesen mozog, nem a tőkét kell korlátozni, de ugyanakkor az államnak fel kell vállalni a vidéki térségekért a felelősséget, amelyet világosan meg is fogalmaztak, elsősorban a térségek lakottsága miatt. Hiszen, ha elhagyják a térséget a lakók, akkor ott tönkre fog menni a környezet. De részben az egészséges élelemtermelés miatt, hiszen azért, és ezt az EU rosszul kommunikálja, az élelem nem az egyik termék a sok termék közül, hiszen lényegében az egészségünket határozza meg az, amit mi megeszünk, megiszunk. Ennek a tudatosodása, részben tehát a környezetvédelem, a demográfiai problémák és az élelemtermelésnek ez a súlypontváltása, az egészséges élelmiszerre való hangsúlyterelés miatt következett be 2005-ben ez a rendelet.
Van még egy szempont, amivel én magam is vitában állok máig, nemzetközi és hazai fórumokon, mégpedig az, hogy szakítani kell azzal az elmúlt 50 év technokrata optimizmusával, miszerint, ha a világ egyik részén nincsen élelmiszer, majd odaszállítjuk, négy kerékről, hajóról nem is beszélek, világossá vált, hogy egy-egy kilogramm ide-odaszállított élelmiszerrel akkora az ökológiai lábnyom, amit a világ nem tud elviselni a XXI. században. Ösztönözni kell tehát a helyi mezőgazdálkodási erőtartalékok kiaknázására. Ez szembe került azzal az irányzattal, amelyik a '80-as évektől joggal hangsúlyozta, hogy Európában élelmiszerfelesleg van.
Én tehát a magam részéről úgy látom, hogy a vidékpolitika megkérdezése az EU-n belül nagyon is koncepcionálisan egy új politika volt, ebben személy szerint része van az általam személyesen is jól ismert Franz Fischlernek, aki ezeket a modern elveket a mezőgazdálkodás érdekében hangsúlyozott elveknek és nem a mezőgazdálkodással szemben hangsúlyozott elveknek fogta fel és fogja fel tudomásom szerint máig is. Így került sor 2005 szeptemberében arra az akcióra, amelyet én korszakalkotónak tartok, hogy a nemzeti fejlesztési tervek mellett külön vidékfejlesztési terveket kértek számon a tagállamoktól.
Nem akarok politizálni, és a politikában magukat jobban kiismerő embereknek a jelenlétében arról beszélni, hogy miért volt szerencsétlen a 2006-os időszak a magyarországi viszonyokban, hiszen egy félig polgárháborús állapot tört ki a választások, majd az utána bekövetkező helyzetnek a hatására. Ennek következtében én a magam részéről, aki – mindjárt egy mondattal kitérek erre – részt vettem volna valójában az ÚMVT kialakításában, magam is visszahúzódtam, és nem került eléggé vitára az ÚMVT, a kormány dicséretére legyen mondva, hogy mégis határidőre megcsinálta, összehozta. Magyarország eleget tett azoknak az elvárásoknak, amelyet az Európai Unió meghirdetett, a nemzeti fejlesztési tervben egy önálló vidékfejlesztési tervet készített. 2005 februárjában, függetlenül az európai uniós folyamatoktól, Magyarországon egy ötpárti egyetértéssel támogatott vidékfejlesztési program indult, amely 2006 februárjában eljutott egy olyan törvény megalkotásáig, amely aztán már nem kerülhetett a plenáris ülés elé, és amely egy nemzeti vidékpolitikai tanács kiküldését fogalmazta meg a „Párbeszéd a vidékért” teljesen civil mozgalomnak a kezdeményezésére, amelyet jómagam indítottam sok akadémikussal, valódi vidékfejlesztőkkel, önkormányzati emberekkel, politikusokkal benne. Még egyszer hangsúlyozom: azt hiszem, ez volt az egyetlen olyan téma akkor, amelyben teljes pártok közötti egyetértés volt, kilencven-valahány százalékban vette az előzetes vita akadályát emlékezetem szerint ez a törvénytervezet. Ezért tehát amikor az új magyar vidékfejlesztési tervet végrehajtandó végre kellett hajtani az EU egy másik rendelkezését, mégpedig azt, hogy az új magyar vidékfejlesztési programnak, illetve a nemzeti vidékfejlesztési programnak a támogatására hívjanak össze vidéki hálózatokat, nemzeti vidéki hálózatokat, lényegében Magyarországon mind a kormányzati, mind az ellenzéki erők természetesnek találták – az én tájékozottságom szerint -, hogy ezt megpróbálják ráépíteni a 2005 februárjában itthon indult „Párbeszéd a vidékért” mozgalomra. Az Európai Unió ugyanis azt mondotta, hogy ennek a vidékfejlesztési programnak, nemzeti vidékfejlesztési programnak a támogatására egy civil politikus, ezen belül is az önkormányzati és országos politika részvételét, vállalkozók, értelmiségiek összefogását kell létrehívni, és 2008. december 31-éig meg kell alakítani minden nemzetállamban a nemzeti vidéki hálózatokat. Ez az, amiről én most itt röviden beszélek. Ennek a hálózatnak az a feladata, hogy segítse a nemzeti vidékfejlesztési programok végrehajtását, bizonyos civil kontrollt is képezzen azok fölött, ugyanakkor egy nemzeti vidékpolitikát folytasson.
A 2005. szeptember 28-ai rendelet, amely nagyon részletesen tárgyalja a vidékfejlesztési programokat, egy nagyon rövid passzusban foglalkozik csak a hálózatok jellegével. Ennek következtében az Európai Unió tagállamaiban 2008. december 31-éig létrejöttek ugyan a nemzeti vidéki hálózatok, de teljesen különböző funkciókkal, teljesen különböző módon. Tájékozottságunk szerint a 27 tagállamból nyolc tagállamban bejelentett, tehát működésében nem kontrollálható, működésében eddig legalább nem látszó hálózat jött létre. A 19 látható hálózat közül 10-12-re saccoljuk azoknak a számát, amelyek nemcsak egy honlap erejéig működnek, hanem valójában működnek is – a magyar hálózat ezek közé tartozik.
A megoldásokat illetően az Európai Unió tagállami különböző megoldásokat választottak. Nagy-Britannia például egyáltalán nem nemzeti hálózatot, hanem négy regionális hálózatot hívott létre nemzeti hálózat címen. Franciaország egy centralizált, felülről centralizált hálózatot, ugyanakkor 72 nagy önállóságot biztosító regionális egységet hozott létre Franciaországon belül. Németország úgy oldotta meg, hogy az ottani MVH, tehát az európai uniós támogatásokat kezelő hivatal mellé osztotta ki a hálózatot intézményként, mondván hogy ez európai uniós intézmény; ilyen értelemben az ottani kormánynak szinte semmi közvetlen befolyása nincs a német nemzeti hálózatra, hanem az az ottani hálózatnak, tehát az ottani Margittainak a partnere az európai uniós pénzeket kezelő intézménynek a partnere, amelynek semmi köze nincs a minisztériumokhoz. A szomszédos országok közül két országban működik ismereteink szerint valójában ez a hálózat: az egyik Szlovénia, ahol teljesen odaadták egy civil szervezetnek, a másik Szlovákia, ahol szintén egy volt mezőgazdasági főiskolán egy professzorembert bíztak meg vele, és hét regionális egységre osztották Szlovákiát.
A hagyományos vidékpolitikával rendelkező államok – Finnország is, Lengyelország is, Olaszország is – általában azt a megoldást választották, hogy száz százalékig civil kézbe adták a hálózatot, és még csak nem is a fővárosban van a központja. A működésüket tekintve is különböző jogosítványokkal rendelkeznek, attól függően, hogy azok a hálózatok személyileg milyen erős felépítésűek. Van olyan ország, például Ausztria, ahol lényegében a környezetvédők, a környezetvédő mozgalom és a környezet-közgazdaság szakértői vették át a hálózatot, és tevékenységüknek elsősorban ezt a környezetvédő jellegét lehet kiemelni. Lengyelországban, Csehországban elsősorban mezőgazdálkodási célokat firtatnak ezek a hálózatok. Körülbelül ugyanez a helyzet Franciaországban is, és még inkább Angliában.
Érdekes, hogy azokban az országokban, ahol a falu-város ellentéte erősebb – én idesorolom Magyarországot is -, azokban az országokban van vegyes megoldás, és ezekben a hálózatokban vannak igazán viták, így Magyarországon is.
Ilyen körülmények között azt lehet mondani, hogy azt, hogy a magyar kormányzat, együttműködve különben más politikai erőkkel is, december 2-án létrehívta a Nemzeti Vidéki Hálózatot, azt én úgy értékelem, hogy eleget tett az európai normáknak. Létrejöttek a kormányhatározat és a tárcahatározat. E kettőről azt érdemes megjegyezni, hogy a tárcahatározat azt tűzte ki célul – legalábbis az előzetes tárgyalásaink során ebben egyeztünk meg -, hogy létrehívja a hálózatot, és utána, ha létrejöttek a hálózatok szervei, a tanács és az elnökség, akkor az maga konstituálja majd magát. Ilyen értelemben megítélésem szerint megfelelt az elképzeléseknek.
Ehhez tartozik az is, hogy nagy viták voltak – éppen a tárcahatározat kapcsán – ebben közöttünk, akik ebbe engem bevontak, mert mi többpártinak kívántuk mindenképpen, én azt mondtam, van egy jó mondat erre, hogy a Tiszának partjai vannak, és nem pártjai. Tehát e hálózat elnökségében benne kell lenniük ellenzéki és kormánypárti parlamenti képviselőknek, benne kell lennie civil szervezeteknek, egyházaknak, civil szervezeteknek és a tudományosság képviselőinek is. Ha megnézik az elnökségi listát, akkor láthatják, hogy ebből a bizottságból Jakab István képviselő, Nógrádi Zoltán képviselő úr, a szocialisták közül Halmai képviselő asszony van, de lényegében Pásztohy főtitkár úr is ugyanebben a csapatban futballozott sok éven át, tehát őt is ideszámíthatjuk. Tehát a politikai kiegyensúlyozottság érvényesül, ennek következtében meg kell mondanom, hogy az elnökségi ülésen létrejött vitákban soha nem a párthoz tartozás és a pártok szerinti csoportosulás érvényesül.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a hálózatban az európaitól vagy a szokásostól eltérően már a létrehozás során is az akadémiai, egyetemi szféra nagyon erős szerepet játszott. Megítélésem szerint a Magyarországi mezőgazdálkodási felsőoktatási hálózat lehet, hogy túl van fejlesztve, erről lehet vitatkozni, de hogy lefedi az egész országot Mosonmagyaróvártól Debrecenig és Kaposvártól Gödöllőig, ezt szerintem nekünk ki kellett használnunk, és lényegében az elnökség 31 tagjából hatan is ezt a bizonyos egyetemi és akadémiai szférát képezi.
Az elnök mellett van négy alelnökünk. A négy alelnök: Horn Péter akadémikus, a kaposvári egyetem volt rektora; Ligetvári Ferenc egyetemi tanár, a Gödöllői Egyetem tanára; és most Mikula Lajost a hálózattal foglalkozó alelnöknek választottuk meg, valamint a magyar vidékfejlesztés elsőszámú hazai tudományos embere, Csatári Bálint, a kecskeméti intézet igazgatója a négy elnökhelyettes.
A kormányhatározatról is kell néhány szót ejtenem. A tárcahatározatot megelőzően született egy kormányhatározat, amely a Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózatot nagyobb, erősebb jogosítványokkal hatalmazta fel, mint amilyenekkel az európaiak fel vannak hatalmazva. A tárca egyetértésével is, de több tárca vitatásával természetesen megállapodás született arra vonatkozóan, hogy a hálózat elnöke és elnöksége véleményt nyilváníthat a vidékfejlesztés vagy a vidékpolitika minden kérdésében. Ennek az a következménye, hogy például ha megnézik az általunk kiadott folyóiratokat, a Párbeszédnek az első három számát – nyár óta jelenik meg -, láthatják, hogy például a hálózat elnöksége napirendre tűzte azt a témát, hogy hogyan érvényesül a magyar költségvetésben a vidék tulajdonképpen EU által kötelezővé tett preferenciája. Stark Antal volt államtitkárnak egy nagyon-nagyon kritikus cikkét olvashatják ebben. Ugyancsak firtattuk azt, hogy az Európai Unióban az idejuttatott pénzeknél mennyire érvényesülnek a térségi szempontok, és mindenekelőtt a falvakban, a kistérségeken belül a szegényebb vidékeknek a preferenciája. Erről is olvashatnak. Napirendre tűztük a vidéki térségek informatikai ellátottságát, napirendre tűztük a világválság következtében egyértelművé lett helyi – nemcsak élelem, de – fosszilis energiahordozókat kiváltó, elsősorban az úgynevezett zöld energiaforrások termelése hogyan és miként áll Magyarországon.
Tehát olyan általános vidékpolitikai kérdéseket tűztünk napirendre, amely kérdések a mi elvárásaink szerint a parlamenti képviselő hölgyeket és urakat, valamint a tárcákat is érdekelhetik. Ilyen értelemben a hálózat működése megkezdődött, a kormányhatározat és a tárcahatározat értelmében, és ha megnézzük az elnökség összetételét, akkor abban benne vannak a vízgazdálkodástól kezdve az agrártermelésen át, az iparkamara és a többi, különböző intézményeknek és ágazatoknak a képviselői.
A hálózat működéséről annyit kell elmondanom, hogy itt nézeteltérések voltak közöttünk, hogy milyen funkciót is töltsön be ez a hálózat. Itt életre hívta ez a tárcarendelet ezt a hálózatot, de jogi állapotáról, elhelyezkedéséről nem döntött. Az egyik vitaálláspont az volt, hogy egy központosított hálózat legyen, amelyet egy fővárosi kormányzat háttérintézményéből szervezve lényegében továbbképzésekre igazítva lehet majd működtetni. A mi elképzelésünk – elsősorban az akadémiai embereké – az volt, hogy a hálózatot teljesen függetleníteni kell a kormányzattól és önkormányzati jelleggel, önkormányzatiságot kell adni köztestületiség formájában, amilyen például a kamarák vagy amilyen a Magyar Tudományos Akadémia, tehát legyen a vidéknek egy, elsősorban a parlamenti bizottságokkal kapcsolatot tartó képviselete Magyarországon.
A másik nézeteltérés a központosítás vagy nem központosítás kérdésében volt. Mi azt mondtuk, hogy decentralizáltságra van szükség, a négy tengelyre épülő szakosztályra és 19 megyei központra. A tárcával egyetértésre jutottunk, az idén szavaztak, a politikai megrázkódtatások nagyon hátráltatták a hálózatnak a kifejlesztését, az adminisztráció elbizonytalanodott. Végül április 8-án megegyeztünk a tárcával, hogy négy szakosztály és decentralizáltan. Sajnos azonban köztestület létrehozásához törvény kell, szerettünk volna egy rövid vidéktörvényt – visszanyúlva 2005-2006-hoz – megfogalmazni, azonban világossá vált, hogy ez az Országgyűlés már ezt nem tudja megalkotni. Ezért is a mostani szervezet működik, lényegében a kormány- és tárcarendeletre építve szervezi az országos vidéki fórumokat, szervezi a szakmai konferenciákat, és ad ki könyveket, folyóiratokat a hálózatba bejelentkezett mintegy ötezer tagnak. Munkamegosztás is létrejött az elnök és a főtitkár, és az elnökség és az adminisztráció között. A hálózat főtitkári tisztjét miniszteri megbízottként Pásztohy András tölti be, akihez a hálózattal kapcsolatos ügyek tartoznak, az elnök meg az országos vidékpolitikát és a civil társadalmat a politikával összekötő folyóiratok, honlapok működtetésére vállalkozott.
Még valamit szeretnék elmondani. Úgy látom, hogy nem teljesen egyértelmű, de nemcsak Magyarországon, Európában sem, hogy ez a vidéki hálózat nem egy újabb vidéki hálózat. Vannak kistérségiek, kistérségi megbízottak, létezik a Leader, léteznek a helyi vidékfejlesztési irodák, van falugondnokság és így tovább. Hanem ennek a hálózatnak épp az a célja, hogy a különböző, eddig meglévő hálózatok között egy szinergiát, egy összekapcsolást biztosítson. A főtitkár úrnak az is lenne tulajdonképpen a feladata, ha megfelelő eszközök állnának rendelkezésre, de egyelőre még a költségvetésünk nem teljesen egyértelmű, hogy megpróbáljon – ha úgy tetszik – szelekciót végrehajtani. Úgy érezzük, hogy túl sok intézmény van ebben a vidékfejlesztésben, a vidékpolitikában. Nincs a munkamegosztás teljesen tisztázva. Nem tudjuk, hogy ki mit csinál. Sokszor egy-egy térségen belül a különböző emberek, a vidékfejlesztésben aktív falugondnokoktól kezdve a leaderesekig nem is ismerik egymást.
Mondta az elnök úr, valamit beszéljek arról is, hogy én miért vállaltam ezt. Egyrészt meg vagyok győződve róla, hogy a vidék egy döntő tényező lesz a következő évtizedek európai politikájában, muszáj térségi kérdésekkel rendelkezni, és arról is meg vagyok győződve, hogy Magyarország adottságai a mezőgazdálkodás terén sokkal jobbak, mint azt az elmúlt évtizedek politikájában érvényesítve látjuk. De tulajdonképpen ez a hálózat Európa szerte arra ad lehetőséget – és erre több beszéd utalt az Európai Unió vezetőitől -, hogy valóban alulról felülről építkező tervezés következzék be. Tehát az én elképzelésem az, hogy megpróbáljam a 2014-2020 közötti tervet úgy előkészíteni, hogy addigra egy ilyen alulról, a kistérségi vagy még kisebb térségektől jövő, most nem a statisztikai kistérségekről beszélek, hanem alul létrehozott helyi vidékfejlesztési tervekből épüljön majd fel egy országos vidékfejlesztési terv. Tehát ne legyen olyan nagy ellentmondás az ÚMVT és az nemzeti vidékfejlesztési terv között, mint pillanatnyilag van, és 2006-ban nem állt rendelkezésünkre egy ilyen alulról építkező fejlesztési hálózat, tehát valahol össze is érjenek. A Cserehát a szomszédokkal, ha vasutat pályázik meg, akkor az is szerepeljen benne. Érjenek össze a helyi vidékfejlesztési tervek, és jöjjön létre egy olyan csapat – szerintem ez lenne a hálózat feladata, ezt szervezni, olyan 600-800 emberre becsülöm én ezt, és tanult kollégáim, akik évek óta vidékfejlesztéssel foglalkoznak, szintén így nevezték meg ezt a számot – amelyik csapat képes majd egy olyan fejlesztési alapkoncepciót és rétegterveket letenni az országos tervezés asztalára 2012-ben, amelyikre felépülhet ez, egy, még a magyar tervezésben soha nem létezett, alulról felfelé építkező fejlesztési terv.
Kedves Kollégák! Ezt szerettem volna elmondani a hálózat funkciójáról. Politikailag – meg kell mondanom, hogy – nincsenek nehézségeim. A tárca jelenlegi vezetése tudomásul vette, hogy ez egy, a pártpolitikától függetlenített hálózat kell hogy legyen. A tárca és a miniszterelnökség mellé már azokban a belső vitákban, amelyeket az elnökség összetételéről folytattunk, hogy ugyanis egyházak, nem egyházak, érdekképviseleti szervezetek és a különböző civil képviselők, a Leadertől kezdve az önkormányzati vezetőkig, azok a viták, amelyek most itt Magyarországon folynak politikailag, hogy hogyan használták fel például bizonyos szervezetek vagy tényezők a különböző odajuttatott pénzeszközöket, ezek a viták sajnos később keletkeztek. A hálózat már felállt, amikor ezek az intézkedések, illetve ezek az osztogatások megtörténtek.
A hálózatnak ebben szerepe nincs, annyi igen, hogy mi is egyetértünk azzal, amivel – úgy látom, hogy – a bizottság elnöke egy konkrét ügy kapcsán a hálózattal egy véleményre jutott, hogy ugyanis nem szabad a vidékfejlesztést feláldozni a pártpolitikának, mert ez lehet az egyik legnagyobb átka a hálózatnak. Kettő, hogy nem lehet a hálózat a mindenkori kormányzati adminisztráció egyik főosztályának a meghosszabbított eszköze, három, hogy nem eshet a hálózat az autodidaktizmus átkába, tudniillik ezt, mint európai bizottsági tag tudom, hogy attól féltünk mindig, hogy akkora pénzek mennek k tulajdonképpen majd vidékfejlesztésre autodidakta csoportokhoz, és most erre, ha kell konkrét példákat is mondok, amelyek Európában sokkolja az elsősorban vidéken élő agrárszervezeteket. Úgyhogy olyan pénzek mennek ki, hogy egy konkrét példát mondjak, 1,2 milliárd forint, egy konkrét térségnek a fejlesztésére, amely az akadémia intézethálózatának konszolidálására másfél évig elég lenne. Amelyik a magyar tudományos potenciál 30 százalékát adja. Tehát tudom nagyon jól, hogy itt három veszély van. Egy: ha a pártpolitika le akarja nyúlni a hálózat vidéki embereit, kettő: a kormányzat nem szokott még hozzá, hogy civil és adminisztratív párbeszédet folytasson, három: fennáll sajnos az autodidaktizmus veszélye, az, hogy nem jól használják fel ezek, a még nem jól felnőtt – ha úgy tetszik, mert nem is volt hol felnőjenek – vidékfejlesztési derék önkormányzati és egyéb emberek.
Ugyanakkor én egy nagyon nagy lelkesedést látok a vidéki emberek részéről. Lenn, a helyi közösségekben, a civilek között nagy az elvárás, talán nagyobb is, mint amit mi teljesíteni tudunk, és meg kell mondanom, hogy a politikai elit oldaláról is ez a többpártiság és a konszenzusra való törekvés az én személyes tapasztalatom szerint – és ha nézik a folyóiratot, ebben igyekszünk ezt bizonyítani fotókkal, szereplésekkel, s a többi -, ez a konszenzusteremtésre való hajlam sokkal jobban megvan, összehasonlíthatatlanul jobban megvan, mint más országos politikai ügyekben. Én tehát optimistán nézek még a választások elé is, ahol pedig egész biztos, hogy a helyi, mindenféle kis, pici, egy-kétmilliós pénzpozícióktól kezdve a kiülési pozícióig meg fog indulni a harc. De én, megmondom őszintén, sokkal optimistábban nézek a vidékkel kapcsolatos politikai fejlemények elé, mint mondjuk az országos fejlemények elé.
A sajtó nem nagyon törődik velünk. Hozzászoktunk, hogy az országos média arroganciája ilyen kérdésekkel szemben rendkívül erős. Ha botrányok vannak, vagy ha botrányok lennének, természetesen jobban odafigyelnének. Ezeknek a gyerekeknek a 80 százaléka fővárosi vagy városi gyerek, tényleg nem tudja megkülönböztetni a birkát a kecskétől, nem tudja elképzelni, hogy a csirke fötörni is tud, tehát esetleg tüntet az ellen, hogy mit etetnek vele a mája miatt, meg hogy tartják, nem tudják, különben tyúkszart szerintem életükben nem láttak, de nem is vagyok nagyon nagy elvárással, megmondom őszintén, a média ilyen szimpátiája iránt. De nem bántanak bennünket. Gyengék vagyunk, igyekszünk, törekszünk, tölekszünk, és egy jókedvű csapat jegecesedett ki. Távollétében hadd mondjam el Jakab Pistáról, hogy ő az egyik leglelkesebb emberünk, mindenhol megjelenik, mindenhol mondja a magáét, okosan, s a többi – tehát az ember távollétében dicsérjen embereket. De ugyanezt mondhatom el más pártállású kollégáinkról is. Úgy látom, sikerült azokat az erőket összehoznunk nekünk, civileknek, akik a vidéki identitásukat mind a két vagy nem tudom hány oldalról fontosabbnak tartják, mint a pártidentitásukat, illetve abba be tudják olvasztani.
Én tehát, látják, optimista vagyok. Remélem, ha az új parlament összeül, el lehet érni, hogy egy független civil szervezet, esetleg köztestület alakuljon. Nem látok pillanatnyilag gátat, politikai gátat, hogy a decentralizált szervezet létrejöjjön, hiszen ott lenn kell mindig konkrétan a tervekről beszélni, nem innen fentről kell nekünk okoskodva belebeszélni.
Én úgy gondolom, hogy ennyit meg lehetett csinálni a jelen politikai helyzetben, ezt a politika teljesítette. Nem igaz természetesen, hogy viták nélkül voltak ezek a hónapok, de valójában azon túlmenően, hogy a költségvetésünket – gondolom, a főtitkár úr már tudja – jóváhagyták vagy nem hagyták jóvá, pillanatnyilag, úgy látom, nincsenek a hálózat működését hátráltató politikai akadályok.
Elnök úr, elhadartam, mint egy diák a vizsgán.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr.
Mielőtt átadnám a lehetőséget kérdésre, észrevételre, engedje meg, elnök úr, hogy visszaadjam a szót, és rögtön megmondom, hogy miért. Ha vázolná, hogy körülbelül mi az a pénzügyi bázis, nem konkrétan a működéshez, a titkársághoz és egyébhez szükséges, hanem az a pénzügyi bázis, amit az ÚMVP – azt hiszem – a IV. tengelyen irányozna elő. És hogyha ennek a felhasználási módjáról kifejtené a véleményét, elnök úr! Mert azért az év elején... Említette, hogy a média csak a botrányokat szereti – ezt mi is megtapasztaltuk -, de az év elején volt egy nagyon érdekes, majdnem kiírt pályázat mintegy 2 milliárd forintról, aztán, ha jól értettük a filmekből, az elnök úr közbenjárása, határozott közbenjárása miatt került ez visszavonásra. Egyáltalán mi az az anyagi bázis, ami fölött diszponál az ön által vezetett háló, és ezt hogyan próbálják meg funkcióval, életképességgel megtölteni akár az NFÜ-n keresztül, akár az FVM-en keresztül? Én ezt nem látom át, tehát hogyha erről lenne szíves egy pici tájékoztatást adni a bizottságnak, akár az eddigi, például az esetleges visszavonás hátteréről, ami év elején volt, akár a következő évek elképzeléseiről mondjuk 2013-ig, mert ugye az egy költségvetési időszak, ha jól értem, általánosságban minden vidékfejlesztési és a mostani uniós pénzügyi rendszerben. Ha erre még kitérne! És utána átadnám a szót a bizottság tagjainak. Köszönöm szépen.
GLATZ FERENC, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke: Az elnökségen belül kezdettől fogva van egy munkamegosztás, mégpedig az, hogy az elnök vidékpolitikával, vidékfejlesztési ügyekkel foglalkozik, és a főtitkár foglalkozik a finanszírozás kérdéseivel. Az Európai Unió részünkre egy összeget, egy úgynevezett technikai segítségnyújtási összeget bocsátott rendelkezésre, amelyen belül vannak pénzösszegek – ezeknek a szétosztása fölött kezdődött egy vita.
Az a bizonyos visszavonás, amire az elnök úr utal, az nem volt más, ahogyan azt nekem elmondták – véletlenül megtudtam, teljesen véletlenül tudtam meg -, mint hogy a tárca háttérintézménye, különben teljesen jogszerűen, kiírt az európai uniós alapokról a hálózat működtetésére pénzösszegeket. Amikor én ezt megtudtam, azt mondtam: 1. azt azért nem játsszuk el, hogy egy olyan hálózatot, amelynek van megválasztott elnöksége meg elnöke, úgy támogatják meg, hogy nem is tud róla az elnök meg az elnökség; 2. nem fejthettük ki a véleményünket, én magam sem, hogy a kiírásban egy centralizált szervezetnek a későbbi megfinanszírozásáról volt szó, én pedig a magam részéről mindig a decentralizált mellett voltam, és nem nyújtottak alkalmat arra, hogy erről vitát nyissunk. Én kifejezésre juttattam, hogy ez így helytelen, nem egyezik az én elveimmel, és ezek utána a tárca visszavonta ezt a bizonyos rendelkezést.
Azóta azonban, meg kell mondanom, hátráltatja a működést az, hogy mi pillanatnyilag tavalyi kormánytartalékból, illetve tárca pénzeiből működünk, tehát a főtitkár úrnak az állását is abból fizetik – én nem veszek fel pénzt, én ezt társadalmi munkában csinálom, én mint öreg akadémikus megengedhetem magamnak, hogy nem veszek fel pénzt, de a kollégáimat, akik honoráriumot kapnak, s a többi, 2008-as tartalékból, amit az Országgyűlés jóváhagyott, finanszírozunk, aprópénzeket, ha úgy tetszik. A pénz, amiről az elnök úr kérdezett, még az ablakban van. Én úgy tudom, hogy most kerül szétosztásra – de ezt majd a főtitkár úr elmondja – egy olyan összeg, amely a működést biztosítaná.
Azt hadd mondjam el, hogy az elnökség foglalkozott ezzel a nyáron, és úgy foglaltunk állást, hogy van egy cselekvési program, amelyről majd a főtitkár úr beszámol, de mind a finanszírozási eszközöket, mind a programot csak két évre terjesszük elő; az új kormánynak legyen módja arra, hogy működésének az első évében mérlegre tegye, beleszóljon, és szerződés-megszakítások nélkül tulajdonképpen a hálózat működéséhez nyújtsa a támogatást. Tehát egyértelműen az volt a vélemény, hogy ha rendelkezésre állnak is pénzeszközök a 2013. évig, azt akkor is csak 2011-ig adják ki, akármi is fog történni – nem tudom, mi fog történni. Tehát van egy ilyen megállapodás, és ezt a tárca elfogadta. Tudomásul kell venni, hogy kormányzati átalakulás lesz, váltás vagy átalakulás lesz 2010-ben, és nem szabad kész helyzet elé állítani az új adminisztrációt.
A főtitkár úr erről nyilván részleteket és számokat is tud mondani. [...]

[Pásztohy András főtitkár és a kérdések, hozzászólások anyaga:
http://www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/MB/0912071.htm]

ELNÖK: Köszönöm szépen. További kérdés? (Nincs jelentkező.) Amennyiben nincs, néhány szót engedjenek meg magam részéről is hozzátenni.
Elnök Úr! Tisztelve és dicsérve azt a nagy szándékát és komoly akaraterejét, amivel ehhez a kérdéshez hozzáfogott, de azért kérdezni szeretném, hogy nem érez-e most ön egy ilyen dzsungelt az egész témakör kapcsán. Na, nem a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatra gondolok, hanem még e témakörrel foglalkozó egyéb szervezetekre. Ha csak itt megemlítem a helyi vidékfejlesztési irodát, itt elhangzott már a nevük, 173 létezik ma Magyarországon, ha megemlítem a helyi akciócsoportokat, a Leader akciócsoportot, 1996 – azt hiszem – a bejegyzés dátuma, és akkor itt van az ön által képviselt szervezet, de elnézést, meg kell említenem egy Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületet is, amely civil egyesületként valami csoda folytán eddig 1,3 milliárd forintot kapott rendkívüli érdekes, néha pályázaton kívüli összegek odaítélésével, ez 500 millió forint volt 2008 decemberében, napra pontosan egy évvel ezelőtt történt ez a kis akció, és mindannyiuk ugyanarról beszél, hogy tájékoztatást, kommunikáció, cselekvés, vidék érdekében, és a többi, és a többi. És azt látjuk, ha az érintetteket megkérdezzük, hogy nem nagyon történt még semmi.
És amikor elnök úr azt említette, hogy az elnökség, amely tagjainak névsorát itt megkaptuk, és ebben nagyon racionálisan, úgy érzem legalábbis politikai racionalitás volt benne, hogy mind ellenzék, mind kormányoldal részéről került be felkérésére elnökségi tag. De azért elnézést, kénytelen vagyok megemlíteni azokat a Leader elnökségi vezetőket, akik láthatólag itt elnökségi tagok, akik konkrétan annak a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek az elnöke, elnökségi tagjai, akikről most már a hírekből tudjuk, hogy mindannyian MSZP-funkcionáriusok, valamilyen tisztséget töltenek be. Így természetes, hogy Vanvóné Borbély Ildikó, Kocsisné Rátkai Melinda, aki konkrétan ennek a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek most az elnöke, Molnár Katalin, aki az alapító elnöke, most alelnöke, na hát ők már egyszer kaptak 1,3 milliárd forintot. Aztán itt van Sütő Kálmán a másik Leader közösségi vezető a vasi Őrtorony részéről. Itt történt meg a múlt héten az az érdekesség, hogy a vasi Őrtorony alelnöke, aki Nagy Antal, az MSZP Vas megyei elnökének az alelnöke kivételesen 41 millió forintot kapott a saját maguk által kiírt pályázatra, és éppen ők nyerték ezt el.
Tehát úgy érzem, hogy itt azért egy elég komoly dzsungelharcot kell folytatni elnök úrnak, ha azt az okiratokban, a rendelkezési felhatalmazásokban előírt szándékot meg szeretnék valósítani, ami igen tiszteletre méltó. Tehát látszik, hogy végre lenne egy fedőszerve, ha szabad így fogalmaznom a vidékért való aggódásnak. De ugyanakkor én azt értem, hogy ez nem az elnök úr feladata, de amit megemlített, hogy próbáljuk meg a pártpolitikai harcoktól mentesíteni ezt a területet, és azt értem, hogy az MNBH keretén belül ez talán megtörténhetett, de mindazok a pénzek, mindazok a hátterek, amik még rendelkezésre állnak itt úgymond vidékfejlesztésre, ott borzasztó nagy aránytalanság van.
Paizs József megemlítette az 1998-2002 közötti időszakot negatívumként? Érdekes, 2002-ben, úgy emlékszem, azzal kezdődött a Medgyessy-kormány, hogy az összes, Fidesz által kinevezett vidékfejlesztési szakembert automatikusan leváltották. Nem akarom megemlíteni a konkrét, az én körzetemben lévő MSZP-s úriembert, egyetlen egy önkormányzati ülésre a nyolc év alatt nem volt hajlandó eljönni a meghívásunkra. Tudjuk, hogy ki ő, fizikailag nem vesz részt a helyi önkormányzatok ülésein, amikor ő állítólag azért lenne ott, hogy tegyen valamit az érdekünkben. Aztán létrehozzák a helyi vidékfejlesztési irodát. Képviselőtársam nem hallott esetleg arról a vitáról, amikor kiderült, hogy a helyi vidékfejlesztési irodáknak a 99,9 százalékát kizárólag MSZP-sek, MSZP-hez köthető vállalkozások és szervezetek és tagok viszik? Hogy Győr-Sopron megyében létezhet öt olyan helyi vidékfejlesztési iroda, amelynek a működtetését egy MSZP-s vállalkozás viszi? Ön ezekről tényleg nem hallott? És visszacsodálkozik 1998-2002-re? Amikor szakemberi alapon kerültek kiválasztásra a személyek? És utána megállapítják a helyi akciócsoportokat. Ez tudom, hogy nem ennek a napirendi pontnak a keretéhez tartozik, de ugyanazon, a vidékfejlesztésen dolgozó szervezetekről beszélünk. A helyi akciócsoportok, amelyekhez uniós feljelentéssel voltak néhányan kénytelenek fordulni, mert azt a trükköt eljátszották Hajdú megyében, hogy a meghirdetett, programszerűen alakuló ülés előtt fél órával az MSZP-sek létrehoztak egy másik helyi akciócsoportot? Ez szégyen, én úgy érzem, képviselő úr, hogy e napirendi pont keretében ilyen vitákra is kénytelenek vagyunk kitérni.
Mégis a mai napirendi ponthoz kapcsolódva a Magyar Nemzeti Vidéki Háló tevékenységéről nagyon köszönöm azt a pénzügyi beszámolót, amelyet megkaptunk a főtitkár úrtól. Remélem, hogy az a 2+2-es, ha jól értettem, 2011-ig és majdani 2011-13 közötti pénzfelhasználási munkatervhez tudja magát tartani a Magyar Nemzeti Vidéki Háló. De mégis mint említettem, önök szinte most bozótharcba keveredtek. Én így látom kívülről, és azt látom, hogy óriási, gigantikus erővel próbálja meg elnöke és titkársága itt a bozótharcot megvívni mindazokkal, akik ugyanezen a területen a hatáskörükön kívül ugyan, de dolgoznak, és azt látjuk, hogy mérhetetlen pazarlás folyik. Erről több parlamenti vita és a közéletben elhangzott több információ beszélt. Az a szándék, hogy próbáljuk már meg ezt végre összefogni, és tisztázni, hogy akkor mennyi pénzt is szeretnénk költeni a vidéki élet fellendülésére. Mondjuk egy ilyen 40 milliós projektre, hogy valakihez esetleg tényleg kerüljön már oda villany, aki ott szeretne élni, és azt állítjuk, hogy az állatállományi létszám zsugorodásával vészhelyzetbe került a magyar agrárium, a termékfelhasználás és minden egyéb, ennek következtében, és akkor ezt nem tudjuk megoldani? És akkor látunk négy ilyen szervezetet, amelyik mind azon működne, hogy valamit segítsünk elő a vidékfejlesztésen, és amikor konkrétan odamegyünk és megkérdezik, hogy ezt mikor lennétek hajlandók megtenni? Hát most ha jól láttam, ez szintén nem az MNVH hatáskörébe tartozik, de odáig jutottak el egy-két akciócsoportnál ... Egy-két közintézmény kifestése és térkő lerakása nagyjából megtörtént, életképes, a gazdaságot előremozdító döntések még sajnálatos módon nem történtek, de látjuk, hogy itt is vannak milliárdok, ott is vannak milliárdok, de én annak örülnék, ha az MNVH egy fedőszerve tudna lenni minden olyan ügynek, ami valamiért a vidékfejlesztéssel foglalatoskodik.
Hogy a HVI-k? Hát közvetlen becsatornázással kerültek VKSZI-hez. Nem akarom mondani, de ha valaki megnézi, hogy ki a vezetője a VKSZI-nek és az elnökségi tagjai: elnézést, az elnökségi tagok jelenleg az MSZP megyei elnökeiből tevődnek össze. Csak úgy megemlítem ezt az apróságot. És milliárdok mennek a helyi vidékfejlesztési irodák működtetésére. Akkor efölött nem tudunk természetesen politikai véleményünk megformálása nélkül elmenni, bármennyire szeretnénk azt, hogy tényleg jó lenne most már, ha egyszer a vidékfejlesztés az ott élőkről szólna.
Én azt kívánom elnök úrnak, hogy legyen ereje ezt a fedőszervi szerepkört eljátszani, és az a társadalomtudományi háttér, amivel rendelkezik az elnök úr és az akadémia háttér, amely már számos alkalommal – itt Csatári Bálint úrék tevékenységére gondolok – feltárta, hogy mi igazából a vidék akut problémája, egyszer végre most már légyen erő és pénz arra is, hogy akkor most már jusson el oda is egy üzenet. Mert az, hogy ilyen médiakampányokkal elköltött a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület 1,3 milliárd forintot úgy, hogy arról senki sem tudott, hogy közben valamit ott csinált, ez azért szerintem bűn, nem véletlen fordultam az ügyészséghez többek között ilyen kérdéskörökkel kapcsolatosan. Tehát én fedőszervként, csúcsszervként nagy tisztelettel fogadnám, hogy ha ebben a szerepkörben az MNVH el tudná végezni a feladatát mondjuk legalább a 2013-ig szóló időszakra.
Köszönöm szépen. Van-e további kérdés, észrevétel, hogy lehetőséget tudjunk adni a válaszadásra is? [...]
 
DR. GLATZ FERENC, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke: Kedves Kollégák! Önöknek is kötelezettségeik vannak, mi ráérünk. Röviden fogok válaszolni már csak azért is, mert nagyon rövid idő óta létezik ez a szervezet. Decemberben alakult meg, jött a káposzta, s a többi, disznótor, januárban kezdtünk el valójában dolgozni, jöttek a politikai megrázkódtatások, amelyek elbizonytalanították a mi politikai partnereinket, tehát a tárcát, beleértve a tárca vezetését is. Ez természetes, hogy így van, és ilyen értelemben bevallom őszintén, hogy én magam is csak részben voltam, nagyon kis részben voltam tájékozott a vidéki térségekben működő különböző hálózatokról, mint ugyanígy nagyon kevéssé a térségekbe kimenő pénzekről és pályázatokról. Egyszerűen nem voltam tájékozott.
Én úgy gondolom, hogy amit itt nem számon kérően, de ajánlóan mondanak el a képviselő urak, azok tulajdonképpen inkább útravalóként szolgálnak a következő hónapokra. Úgy gondolom, hogy azt a dzsungelt, amiről elnök úr beszélt, azt mindenki elismeri. A hozzászólásokból is azt vettem ki, hogy mindenki nagyon jól tudja, hogy nem úgy alakultak meg ezek az intézmények, a HVI-ktől kezdve a Leaderig, ahogy esetleg akár a jelenlévők is elképzelték volna. Tehát itt azért az önkritikus megnyilatkozást én úgy értem, hogy mindenki nagyon jól tudja, hogyha hirtelen ennyi állás létesül egy országban, rácsapnak természetesen a helyi erők, szerintem a politikai vezetésnek, ahogy én látom, nem is mindig volt erre befolyása, egyszerűen a helyi adok-kapok alapján, kihasználva a helyi pozíciókat szereztek meg hálózati pozíciókat.
De az egyik eltökélt szándékunk éppen az volt, hogy ebben a dzsungelben, ami nemcsak egy anyagi dzsungel, szervezeti dzsungel, szerintem jelenleg – és ebben most már merek véleményt mondani -, a vidéki térségben vidékfejlesztési feladatokat ellátó kötelezettségű emberek többen vannak, mint amire szükség van. Ha a polgármestert nézem, a falugondnokot, nagy barátja vagyok a falugondnoki hálózatnak, a legjobban működő szervezet, járom az országot, tényleg, a legjobban működő szervezet, csak erősíteni volna szabad.
A HVI-kről nincs benyomásom, nagyon sok jó ember van, de úgy látom, ezt tényleg tisztába kell egyszer rakni. Ez a hálózatnak javaslattevő szervezete kellene hogy legyen, egyszer rövid volt az idő, és akkor még ott vannak a kistérségiek. Tehát olyan sok intézmény van jelen, most nem beszélek arról, hogy az önkormányzatokat... én polgármesterbarát vagyok, nem tudnak róla úgysem lebeszélni, a Verebély Imre sem, nem irigylem Palkonya 75 ezer nettó forintos polgármesteréről azt a pénzt, mert ha kihúzzuk onnan, összeomlik az egész közösség, nem lesz egy jó temetési lakoma sem megrendezve. De ez vitakérdés közöttünk is. De hogy a körjegyzőségektől kezdve mindent át kell tekinteni, tehát azokat a hivatalokat és szerveket, amelyek a vidéki térségben mozognak, abban biztos vagyok. Ha ebben nem tudunk valamiféle rendet csinálni a következő két évben, akkor a pénzek is rosszul lesznek felhasználva.
A hálózatnak épp az lenne a szerepe, és ezért vagyok decentralizációpárti, mert ott helyben kellene tulajdonképpen találkozni a polgármesternek, a helyi vállalkozónak, az ilyen vagy olyan vidékfejlesztő funkcionáriusnak.
Itt van egy megjegyzésem, ezt nagyon rossz néven vették az én kollégáim, barátaim: azért a vidéki hálózat nem a vidékfejlesztők hálózata. Ezt nagyon nehéz velük megértetni, hogy ez a vidék hálózata. A vidéken lévő mindenféle erőnek a hálózata. És itt hadd térjek ki a képviselő urak megjegyzésére: egy naivitás azt hinni, hogy politika nélkül valami történhet a demokráciában. Nem igaz, egy naivitás volt a részünkről azt hinni a diktatúrában, hogy majd a civilek mindent megoldanak. Nem! A politikusnak ott kell lennie, és ilyen értelemben nekem tényleg nincsenek rossz tapasztalataim. Nekem az a véleményem, hogy nemcsak 2005-ben, amikor az SZDSZ-ből a Kis Zoli, a Braun Peti, a Nógrádi Zoli, a Géczi Jóska, a Herényi az MDF-ből, mindenki ott volt a vacsorákon, amikor gründoltuk ezt az egész mozgalmat, de ugyanez a véleményem, lent vidéken is sokkal nagyobb a konszenzusteremtő készség, ott helyben, a vidéki emberek között, mint ahogy mi azt kihasználjuk. Én úgy gondolom, hogy a hálózatnak az egyik feladata éppen az lehetne, hogy ezt a konszenzusteremtő készséget még erősítse.
Na most, azt hiszem, hogy Ángyán Jóska barátom és kollégám azért beszél úgy, mint mi, az egyetemi szférából jövő emberek, azzal a naivitással vagyunk ellátva, hogy valahol egy civil kontroll kell hogy legyen. Nem úgy, mint ahogy az Állami Számvevőszék kontrollál a politika fölött vagy mellett, szerintünk, egyetemi emberek szerint jót tesz a végrehajtó hatalomnak, ha van civil kontrollja, ha figyelmeztetik a bajokra. Tehát e hálózatnak kétségtelenül ez lenne az egyik legnagyobb szerepe. Az általam megismert hálózatok közül ez Nagy-Britanniában kiválóan működik, hát ott értenek az ellenzék-kormánypárt stílushoz és másrészt nagyon jól működik Németországban. El kellene a következő években érni – ha a hálózat el tudja nyerni ezt a bizonyos önkormányzatiságát, tehát a köztestületiségét -, ha lehetne rögzíteni, de ez nincs rögzítve, a hálózatnak a jogosítványait, akkor szerintem egy okos végrehajtó hatalom egy jó partnert látna bennünk. És nemcsak azt, hogy a Glatz már megint kinyitotta a száját, és vissza kell vonni egy pályázatot. Tehát én úgy gondolom, hogy ezek az ajánlások minden oldalról egy ugyanazon irányba lökik a hálózatot.
Még egyszer: nehogy eszébe jusson a következő vagy a mostani ellenzéknek is azt mondani, hogy politikus nélkül kell a hálózatot megcsinálni. Nem! A politikusnak ott kell lenni! Hát ti vagytok a parlamentben, ők vannak a végrehajtó hatalomban, ha nincsenek ott a politikusok, nincs, akire hatást gyakoroljunk, akkor írjuk az életműveinket, és majd valaki talán elolvassa, ha talán elolvassa. Tehát én a politikus-részvételt mindenképpen fontosnak tartom.
Költségvetés. Én is úgy gondolom, hogy a költségvetés ráfordításairól nincs pillanatnyilag a hálózatnak rátekintése. Hivatalból sincs, amúgy sincs. A Starknak az a nagy szerencséje, hogy ő mint államtitkár, elmegy a tárcákhoz és azt mondja, hogy „Jóska, add csak ide a papírokat”, és megcsinálja ezt. Nem igaz, hogy a végrehajtó hatalom nem figyel oda. Ez nem igaz. Nincsenek kialakítva egyszerűen azok a csatornák, hogy azt mondjuk, amikor a ceruzaszámokat leírják a papírra, akkor meg tudom mondani ennek, meg ennek, hogy nézzetek rá, tegyek valamit szóvá. Én úgy gondolom tehát, hogy a hálózatnak tényleg lehetne – nem azt mondanám, hogy fedőszerve, de – valami civil és politikus párbeszédet biztosító fórumszerepe a következő időben.
Nagyon örülök, hogy ilyen őszintén beszéltetek a választásokról. Nekem- ezt sokan tudják rólam, sokszor leírtam – az volt a véleményem a '90-es évek elejétől máig, nézve a nagy országok fellendülését, a '80-as években az NSZK-t, aztán Ausztriát még korábban, Franciaországot: a nagykoalíció – elnézést, nem akarok beleszólni a dolgaitokba, ti tudjátok, mit lehet csinálni, de – egy olyan kis államnak, ahol az értelmiségi és szakmai csapatok nem elegendő számúak ahhoz, hogy tulajdonképpen megvívják ezeket a harcokat, használna. Ez sajnos nem valósult meg, '94-ben sem valósult meg, nem valósult meg később se. Többször hoztam javaslatba. De az a véleményem, hogy ha ez nem is valósul meg, nem szabad azt engedni, hogy a választások alkalmával kisöpörjék az előző kormányzati ciklusban pozícióba jutott legjobb erőket. Ha ez így volt, ahogy ezt Font Sándor mondja, hogy 2002-ben mi történt, azt mint történést borzasztóan sajnálom, rossznak tartom, rossznak tartanám azt is, ha most 2010-ben ez megtörténne. Úgy gondolom, hogy a helyi erők mindig el tudják dönteni, ki az, aki oda pozícióba a politikai preferencia alapján kerül, és ki az, aki szakmai preferencia alapján kerül. És ez tényleg nagyon megrázná a még ki sem épült hálózatot, nagyon megrázná, ha a politikai választásoknál itt valamiféle proskripciók születnének.
Hadd tegyek egy nagyon érdekes dolgot, csak azért, mert Font Sándor ezt szóba hozta. Kérem, amikor az elnökséget kialakítottuk, akkor volt a tárcának egy kerete – hogy úgy mondjam – és volt nekem. Én voltam a civil, harcoltam az akadémikusért, a papjaimért, a polgármesterért, és a többi, ők mondták, hogy kik jönnek be a hálózatba. Én harcoltam a Nógrádi Zoliért, nem azért, mert fideszes, a Nógrádi az ország egyik legjobb polgármestere volt és most is egy szégyennek tartom, hogy a miniszterelnökkel is hiába beszél, ő sem tudja elintézni, hogy megkapja azt a rohadt 600 milliót. Mórahalom az ország egyik gazdasági csodája! Ilyen értelemben az összes hibájával együtt, ezeket az aktákat én megvizsgáltam, egy mellékkérdés, de csak azért említem a nevét, hogy tulajdonképpen valóban néhány kivételével a hálózatból a Leader Egyesület... én nem tudtam, elnök úr, hogy mi az a Leader Egyesület, bevallom őszintén, utólag tudtam meg és utólag tudtam meg, hogy van szövetség. És nézze meg, azonnal leültettem őket és behoztam elnöki jogomnál fogva, nem vagyok egy diktatórikus típusú ember, de a szövetség elnökét azonnal behoztam az elnökségbe, amikor megtudtam, hogy mind az öt leaderes tulajdonképpen a Leader Egyesület vezetőségében van. Okos ember ilyet nem csinál! Ezt mi megcsináltuk. De meg kell mondanom, hogy rendes emberek. Rendes emberek, jól dolgoznak, nem tudom, hogy „komenisták vagy nem komenisták”, de dolgoznak rendesen. Az politikai butaság volt a részünkről, hogy nem figyeltünk oda, joggal kritizálod, hogy nem figyeltünk oda, hogy minden oldalról legyenek emberek, mert egy ember nemcsak önmagát hozza, hanem szimbolizál is valamit. Tehát ilyen értelemben ezt gyerekbetegségnek lehet felfogni, hogy ilyenekre nem figyeltünk oda, de én állítom, hogy azok, akik ott ülnek az elnökségben, becsületesen dolgoznak, hozzászólnak, stb. És hogy ha olyanhoz nyúlnak hozzá, például pénzhez törvénytelenül, akkor tessék felelősségre vonni őket, ne mentse meg őket sem az, hogy MNVH-elnökségben vannak, se itt, se ott.
Én úgy gondolom, hogy ez lenne talán a legfontosabb tanulság, hogy meg kellene próbálni ezeken a választásokon, és most pontosan szeretném, ha értenének, minden értéket és ki kéne szanálni minden olyan pelyvát, amelyik azáltal került be, hogy mindig vannak helyi kapaszkodók, akik idedörgölőznek, meg „sógor, koma”. Szerintem a konzervatív oldalon ez ugyanúgy megvan és meglesz, mint ahogy megvan szocialista oldalon.
Tehát én azt szeretném itt kérni a bizottságtól, hogy függetlenül attól, hogy én viszem tovább az elnökséget vagy nem, segítsen abban a hálózatnak, hogy ebből egy kritikus és segítő civil szervezet legyen, hogy legyen önkormányzatisága, én a köztestület mellett vagyok, most már a tárca is áprilistól teljes mértékben a köztestületiség mellett van. Hogy legyen egy vidéktörvény, ezt én borzasztó fontosnak tartom. Nem kell annak hosszúnak lennie. Rövid legyen, amelyik eszközöket ad a vidékpolitika kezébe, és ha ez sikerül, akkor talán ténylegesen – pont, pont, pont -, kérem, egy ilyen szervezetnek az elindítása, szemléletnek az elindítása nem egy év. Ez 4-5 év, rendkívül türelmesnek kell lenni. Itt olyan embereknek kell együtt ülni, akik egészen máshoz szoktak. Máshoz szokott egy adminisztrátor, máshoz szokott a Pásztohy, a Glatz, egy akadémiai ember, máshoz szokott egy fiatal gazda. Itt olyan magatartásformáknak kell kialakulni, amely talán a jövőben hozhatja meg a gyümölcsét.
Nagyon köszönöm elnök úr, ez a személyes rábeszélésének volt az eredménye, hogy idehoztad napirendre, mert nem nagyon figyelnek ránk, hiszen általában úgy fogják fel, és nem is értik, hogy a Glatz miért vállal el egy olyan valamifélét, amit körülbelül úgy fognak fel, hogy a minisztérium egyik főosztályához rendelt, úgynevezett civil háttérszervezet. Szóval azzal, hogy ti bennünket meghívtatok, kiemeltetek bennünket ebből a megítélésből, és ezt nagyon köszönöm mindenkinek.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mindazonáltal úgy látom, hogy a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat a jelenlegi struktúra környezetében a legnyilvánosabban, legtisztábban és legkiegyensúlyozottabban működik az előbb említett, szintén vidékfejlesztés környezetében működő szervezetekhez képest. Ez nem kétséges. Elnök úrnak az az ambiciózus és kiegyensúlyozásra törekvési szándéka volt az, amely ezt egyáltalán lehetővé tette. Mi legalábbis sokan ezt így látjuk. Ehhez gratulálni szeretnénk, és magam és a bizottság nevében is gratulálni szeretnék az eddig végzett munkához. Azt kívánom, hogy ez az ambiciózus magatartás maradjon meg továbbra is, és itt elég komoly anyagokat kaptunk a tervekről, de hozzáteszem, hogy nem volt lehetőségünk mindet tanulmányozni, de az összefoglaló tanulmányozása után is azt kell, hogy kívánjuk, hogy ezek az elképzelések valósuljanak meg. Ilyen kiegyensúlyozott feltételek mentén, amelyre a garancia egyelőre – úgy látszik, hogy – Glatz Ferenc. Köszönjük szépen, és örülünk, hogy találtunk időpontot erre a meghallgatásra.
Amennyiben további kérdés, észrevétel nincs, ezt a napirendi pontot lezárjuk, és köszönöm szépen elnök úrnak és kísérő kollégáinak, hogy itt tudtak lenni az ülésünkön. (Nincs jelentkező.)
Az utolsó napirendi pontunk az egyebek. Jelezni szeretném, hogy egyelőre annyit tudunk, hogy holnap 9 órakor Gráf József miniszter urat hallgatjuk meg, ugyanebben az ülésteremben. Köszönöm szépen. Más észrevétel? (Nincs jelentkező.) Az ülést berekesztem.
(Az ülés befejezésének időpontja: 12 óra 49 perc)

 
 
Font Sándor
a bizottság elnöke

Jegyzőkönyvvezető: Lajtai Szilvia és Molnár Emese

Forrás: http://www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/MB/0912071.htm