A történész

  • 1959–1964 Tanulmányok és diploma az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Az egyetemen Begyáts László, Hahn István, Bolla Ilona, Szabad György, Balogh Sándor tanítványa. Az 1961-ben országosan újjászerveződő tudományos diákköri mozgalomban vesz részt, pályázatot nyer, már másodéves korában újjászervezi az újkortörténeti diákkört, annak titkára (tanárelnök: Pölöskei Ferenc). Hallgatóként a Magyar Történelmi Társulat tudományos ülésszakán szerepel, a Századok félállású munkatársa. Az egyetemen nem helyezkedhet el, mert KISZ-titkárként részt vett a fiatal költők Tiszta szívvel című, betiltott antológiájának kiadásában.
  • 1963–1967 A központi történész folyóirat, a Századok szerkesztőségi titkára. Feladata – Pamlényi Ervin felelős szerkesztő mellett –: kézirat-előkészítés, nyomdai-kiadói munkálatok, korrektúrák, szerzői levelezés, illetve az ún. kis rovatok működtetése. Maga is több könyvismertetést, szakmai közéleti és konferenciabeszámolót ír. Szervezi a Magyar Történelmi Társulat, illetve folyóirata, a Századok évfordulós (1867–1967) rovatait. Mikrotanulmányokban rekonstruálja a társulat megalakulását és kapcsolódását a kiegyezés politikai erővonalaihoz, illetve a Századok indulását, a szerkesztőségi munka mindennapjait az 1860-as években. (Századok, 1965–1966.)
  • 1967-től Az MTA Történettudományi Intézet munkatársa, Ránki György javaslatára. (1967–1969: segédmunkatárs.) Kutatási területe: művelődéstörténet és a történettudomány története.
  • 1968–1971 A budapesti Eötvös József Collégium tanára, az 1949-ben felszámolt szakkollégiumi történészképzés újraindítója. Téma: Bevezetés a történettudományba (kutatás-módszertani alapismeretek, történetírás története). 1970: a kollégium korábbi történelmét bemutató konferenciát szervez; előadásában az 1949 előtti kollégium pozitív teljesítményét emeli ki (Mika Sándor és a két háború közötti Eötvös-kollégista nemzedék: Szekfű Gyula, Gerevich Tibor, Horváth János, Gombócz Zoltán). Forrásanyag: kollégiumi levéltár, levelezési hagyatékok, korabeli tankönyvek. (Megjelenik: Századok, 1970.)
  • 1968–1971 A helytörténetírás módszertani kérdései köréből több tanulmányt publikál szakfolyóiratokban (Századok, Történelmi Szemle, Levéltári Szemle, Párttörténeti Közlemények, Fejér Megyei Évkönyv), illetve az általa szerkesztett tanulmánykötetben (Helytörténeti tanulmányok és krónikák a felszabadult Magyarország történetéből. Bp., Zrínyi, 303 old.). Tézise: egy állam történetének megírása országos forrásbázison alapuljon, ne pusztán a központi kormányszervek iratanyagán, amint az eddig gyakorlat volt. Ezért a vidéki forrásőrző helyek anyagait be kell vonni a kutatásba. Az új történettudományos tematikák – a társadalom- és művelődéstörténet, illetve a „mindennapok” történelme – művelése csakis a helyi rekonstrukciókon alapulhat. Mindez megkívánja az országos kutatási tervek, a központi kutatóintézetek-tanszékek és a vidéken élő-publikáló helytörténészek munkájának koordinálását. (És szükséges – a mennyiségben szaporodó, de kimunkálásában sok kívánnivalót maga után hagyó – új- és legújabb kori forrásközlések normatíváinak kidolgozása, az archeográfiai megmunkálás szigorú számonkérése az ún. helytörténeti munkákon is.)
  • 1969. február Klebelsberg Kunó tudománypolitikai programja és a magyar történettudomány című tanulmányának intézeti vitája. Rekonstruálja a historizáló politikai gondolkodás hagyományának megerősödését Trianon után; pozitívan értékeli az addig elmarasztalt klebelsbergi kultúrpolitikát (1917–1928) és kihatását a történettudomány programjára (a háború után a tönkrement intézmények újjászervezése, újak teremtése: bécsi magyar kutatóintézet alapítása, forráskiadvány-sorozatok, az állami és magánfinanszírozás biztosítása, a történész kutatómunka feltételeinek javítása stb.). A tanulmányt – az utolsó, a régi középosztályt pozitívan értékelő fejezet kivételével – a Századok (1969) közli. Forrásanyaga: kortárs történészek (Károlyi Árpád, Domanovszky Sándor, Angyal Dávid, Szekfű Gyula, továbbá Klebelsberg) levelezési hagyatéka. (1969: munkatárssá léptetik elő.)
  • 1969. decembertől A Magyarország története (I–X. kötet) szerkesztőségi titkára. (A volt szocialista országokban a nemzeti történelem sokkötetes feldolgozása szovjet mintára kezdődött 1965-ben, Magyarországon 1968-ban született határozat Pach Zsigmond Pál igazgatósága – egyben a szerkesztőbizottság elnöke – idején, hogy a sorozat az intézet központi munkája lesz.) Feladata: az induló sorozat szerkesztőbizottságának (tagjai a hazai akadémikusvilág, illetve intézményigazgatók) működtetése, a sorozat, illetve az egyes korszakok koncepcionális kérdéseit tárgyaló előtanulmányok (gazdaság-, társadalom-, művelődéstörténet) vitáinak megszervezése, a kéziratok vitára szerkesztése, az egyes kötetek szerzői vitáinak összefogása; aktív részvétel a kész kéziratok sajtó alá rendezésében, a sorozat valamennyi köteténél a mellékletek – kép- és statisztikai anyag, jegyzetek, bibliográfia – szerkesztése, a nyomdai-kiadói munkálatok összehangolása. (Az I., III., IV., V. VI., VII. és VIII. kötet 1976–1989 között elkészül, egyenként 80–100 ív terjedelemben.) Több, a magyar történelem koncepcionális vitakérdéseit tárgyaló előterjesztést, áttekintést publikál a központi történész-folyóiratok hasábjain (Századok, Történelmi Szemle, 1971–1981). Mint titkár, tagja lesz az intézet igazgatóságának.
  • 1970 Hóman Bálint és a nemzetiszocialisták összeütközése 1944-ben című tanulmányában (Fejér megyei Történeti Évkönyv) bizonyítja: a német megszállás után Hóman keményen – és eredményesen – szembeszállt választókörzetében, Székesfehérvárott a helyi szélsőjobboldal elhíresült főispánjával (Toldy Árpád). Következtetése: a Hómant életfogytiglani börtönre ítélő Népbíróság vádja, miszerint a volt kultuszminiszter a nyilasokkal együttműködött, nem áll meg. (Forrásanyaga: Hóman népbírósági perének iratanyaga, a kézirattári Hóman-hagyaték, Fejér Megyei Levéltár.)
  • 1972. január–1973. január Egy évig posztgraduális ösztöndíjas Mainzban (Institut für Europäische Geschichte, professzora K. O. von Aretin). Kutatási témái: 1. A német (elsősorban porosz) tudomány- és kultúrpolitika története, a német történetírásban a Ranke, Droysen, Waitz, Wattenbach nevével fémjelzett szaktudományos intézményrendszer (tanszékek, külföldi kutatóintézetek, kézikönyvsorozatok, folyóiratok stb.) kiépülése a 19. században, amely meghatározta a világ történettudományos normatíváinak és intézményrendszerének (beleértve a képzést is) kiépülését a 19–20. században. 2. A német történetírás szerepe az egységes német nemzetállam előkészítésében, a Ranke-féle történetpolitikai szemlélet kialakulása. – Közben 2 hónap Münchenben: a világ első, részben állami, részben magántőkével finanszírozott tudománypolitikai csúcsszervezete, a Kaiser-Wilhelm-Gesellschaft létrejötte és működése (1911–1945), különös tekintettel az első, egyetemtől független kutatóhálózat kialakulására 1911–1918 között. – A müncheni Südostinstitut Biografisches Lexikon munkatársa lesz, a következő években magyar történészek és több politikus életrajzait készíti.
    1974–1986 között további külföldi ösztöndíjak (Németország, Ausztria, Olaszország, Szovjetunió, Franciaország, USA, Anglia) során folytatja historiográfiai, művelődéstörténeti kutatásait.
  • 1973–1980 A Történelmi Szemle egyik szerkesztője lesz. (Főszerkesztő ez évtől Ránki György.) Feladata: az általa létrehívott új rovatok gondozása: Fórum, Műhely, Életművek, Elmélet és módszertan, Első dolgozatok, vissza-visszatérően „tematikus blokkok”.
  • 1974–1976 A fiatal Szekfű Gyula monográfiájának egyes fejezeteit publikálja: vidéki középosztálybeli család és a székesfehérvári ciszterci gimnázium (Fejér megyei Történeti Évkönyv), Szekfű bécsi évei, „A száműzött Rákóczi”-ról, Állam és nemzet, a német történetírás hatásai. (Utóbbi három a Történelmi Szemlében jelenik meg.)
  • 1974–1989 A magyar és az európai történetírás története c. főkollégium előadója az ELTE BTK-n. (1974-től óraadó, 1976-tól egyetemi docens.)
  • 1975. november 26. Megvédi kandidátusi disszertációját Történetíró és politika. Szekfű, Steier, Thim, Miskolczy államról, nemzetről. A Trianon utáni sokk magyarázza a magyar történetírás nagy programjának (Fontes forráskiadvány-sorozat) tematikáját, így a nemzeti-nemzetiségi kérdés történetéről született kötetek célkitűzéseit. Négy – a sorozatban a horvát-, a szerb-, a tótkérdés, illetve a magyar államnyelv történetét kidolgozó – szerző az államról, nemzetről alkotott felfogását elemzi, rekonstruálja a történetírói koncepcióalkotásra ható tudományon belüli (módszertani, forrásadottságok) és a „külső”, ún. metafontikus (iskolázottság, életpálya, politikai, közhangulati stb.) tényezőket. Tárgyalja – a „problématörténet” mintájaként – a horvát–magyar, a szerb–magyar, a szlovák–magyar történetírás évszázados vitás kérdésköreit, következtetéseket von le a Trianon utáni nemzeti-nemzetiségi kérdés kezelésére, eljut a jelenben a „kultúrnemzet” fogalmához. (A Trianonnal foglalkozó fejezetet a nyilvános vitára beadott példányból kiemeli, azt külföldön, illetve csak könyv formában, 1980-ban publikálja. A disszertáció 1980-ban jelenik meg az Akadémiai Kiadónál.) (1975. május 15.: kandidátusi munkahelyi vitája után tudományos főmunkatárssá és csoportvezetővé léptetik elő.)
  • 1976–1986 Az MTA Történettudományi Intézet történetírás-történeti és módszertani osztályának alapító vezetője. A témában előadássorozatot kezdeményez és bevezetőt tart (további előadók: Niederhauser Emil, Ránki György, Kosáry Domokos, Makkai László, Hanák Péter, Szűcs Jenő stb.). Az általa szerkesztett Történetelméleti és módszertani tanulmányok c. kötetben (1977) a világ történetírásának új módszertani törekvéseit képviselő angol, amerikai, német és szovjet történészek tanulmányai, Glatz bevezető tanulmánya olvasható. A „polgári történetírók” rehabilitációját indítja meg az 1979-től megjelenő Történetírók Tára könyvsorozat szerkesztőjeként. (Domanovszky Sándor, Szekfű Gyula, Marczali Henrik, Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Bél Mátyás, Horváth Mihály, Szabó Ervin, A Huszadik Század köre írásainak újrakiadása.) A sorozatszerkesztés mellett maga válogatja, rendezi sajtó alá, írja a bevezető tanulmányt, a jegyzeteket Domanovszky Sándor tanulmányaihoz és Szekfű Gyula Forradalom után című monográfiájához.
  • 1977. november 18. Domanovszky Sándor helye a magyar történettudományban, 1877–1955 címmel tart emlékbeszédét az MTA II. osztályának felolvasóülésén Domanovszky születésének centenáriumán. (Az első méltatás az Akadémiából 1949 őszén kiszorított tagokról. Domanovszky tagságának visszaállítása: 1989. május 9.) Tematikája: iskoláztatás és nevelés a polgári professzori családban a 19. század végén; a krónikatanulmányok és a magyar középkorkutatás a századelőn; a hun–magyar kérdés Kézai Simon krónikájában; az európai és az azt követő magyarországi gazdaságtörténet-írás a 19–20. század fordulóján; Domanovszky mezőgazdaság-történeti iskolája (1930–1947); a Habsburg-kérdés, Bécs és a köznemesség viszonya a 16–19. században és ennek megítélése a történeti Magyarország szétesése után; a két háború közötti magyar tudományos nagyüzem (szerkesztőség, ösztöndíjtanács, egyetem) adminisztrátora. (Megjelenik: Századok, 1978/2. sz.) – Később felolvasóüléseket tart az MTA-n a tudóstestületből 1949-ben kizárt vagy félreállított „polgári történetírókról”: Szekfű Gyula (1983), Hajnal István (1987).
  • 1977 Kidolgozza és publikálja (Századok, 1978) az újkori történeti muzeológia szak alapkoncepcióját, majd megindítja (1979. szeptember) és máig vezeti a képzést az ELTE BTK-n, hangsúllyal a tárgyi és szóbeli emlékek forráskritikájára, a kultúrtörténetre, az ember és természet viszonyára. Tézisei: az általános muzeológia a múzeumban mint gyűjtő, megőrző és feldolgozó intézményben gyakorolt szakmuzeológiák együttese. (Ezért a képzésben kapjanak helyet az általános múzeumismereti, intézménytörténeti és közművelődési ismeretek.) A történeti muzeológia történettudományos diszciplína, amely a múzeumban elhelyezett – főként tárgyi és szóbeli (oral history) – emlékek gyűjtésére, feldolgozására, közzétételére (elsősorban kiállítás) hivatott. A történeti muzeológia ezért forrástan is, ami foglalkozik a ránk maradt emlékanyag létrejötte és a használat körülményeivel. Ezért a képzésben újkori forrástani általános ismeretek, valamint a természet- és technikatörténet, a művelődés- és társadalomtörténet kapjanak helyet. Ezen ismeretek felkészítenek emlékeink szakszerű kritikájára, azok létrejötte és használata körülményeinek rekonstruálására és a közzétételre, a kiállításra, a mindennapi használat (mindennapi élet) bemutatására. (Így kerül az újkori forrástan, a tömegkultúra, a technika- és természettörténet az egyetemi képzésbe.)
  • 1979-től A História című történetpolitikai folyóirat alapító (felelős) szerkesztője. A folyóirat vegyes és tematikus számai, a szerkesztő által írott vezércikkek revízió alá veszik a magyar történetírás álláspontjait egyebek mellett a nemzeti-nemzetiségi kérdésről, egyházról, többpártrendszerről, ember és természet viszonyáról, globális stratégiai kérdésekről, és írásokat közöl a szovjet rendszerben tabunak tekintett kérdéskörökről (Trianon, Horthy-korszak, kékcédulás választások, atom, nagy természetátalakító tervek kritikája, szociáldemokrácia, kisgazdák, kereszténydemokrácia, 1956 stb.), valamint a világ történetírásában aktuálisnak számító témakörökről (mindennapok történelme, harmadik világ, a történetírás műfaji megújításai stb.).
  • 1980. augusztus A Történész Világkongresszus (Bukarest) egyik központi előadását tartja Oral History and Source Criticism címmel. Tézisei: 1. A történetírás a 19. századig a szóbeli emlékeket egyenrangúként kezelte az írásos emlékekkel. A 19. században azonban a tömeges írásbeliség elterjedése együtt járt az írásban fennmaradt információ hitelességének túlbecsülésével és a történelemben az írott emlékek egyoldalú túlértékelésével. 2. Az emlékek forrásértékét nem az adja, hogy milyen formában (tárgyi, szóbeli, írásos) maradtak ránk, hanem az, hogy a benne rejlő információ milyen viszonyban van a történéssel. Megkülönböztetünk elsődleges (vagyis a történéssel egy időben keletkezett, egyidejű) és másodlagos (vagyis a történés után keletkezett, azaz utóidejű) forrásokat. A szóbeli emlékek leggyakoribb formája „visszaemlékezés”, azaz utóidejű forrás, függetlenül attól, hogy ránk írott vagy szóbeli formában maradt vissza. 3. A szóbeli emlékek, megfelelő kritikával, minden történéstípus rekonstrukciójára (politika, társadalom, gazdaság, művelődés, természet) használhatók. (Az elbeszélés korának, a hagyományozás máig tartó útjának a rekonstruálása.) Kiemelten fontos szerepe van a történés hogyanjának és a tömegjelenségek rekonstruálásában. Ez adja újabb „divatját”, az oral history archívumok szaporodását az 1970-es évektől, mindenekelőtt az amerikai történettudományban. – A kongresszuson a Történetírás története Albizottság vezetőségi tagjává választják.
  • 1981–1982 Megjelenik a Magyarország történeti kronológiája I–IV. (Főszerkesztő: Benda Kálmán.) Az 1890–1970 közötti időszak fejezeteinek szerkesztője.
  • 1983. május 2. Hagyomány és megújulás a kultúrában címmel előadás az MTA-n. Témái: a szűkkeblű értelmiségpolitika, a polgári szaktudásanyag általános lebecsülése a „forradalmi átértékelés” hevében, a kifogástalan szakmai felkészültségű polgári tudósok kiszorítása. Új szintézisre van szükség az új szemléletű marxista és a polgári történelemértelmezés, módszertani felkészültség között. Tárgyalja az „államnemzeti” iskolát (Szekfű Gyula iskolája), a gazdaság- és társadalomtörténet-írást (Domanovszky Sándor, Tagányi Károly, Acsády Ignác), a településtörténet (az ekkor még alkotó, az Akadémiából 1949 őszén kiszorított Mályusz Elemér), valamint a szociológia, technika, művelődés (Hajnal István, kiszorítva az Akadémiából 1949 őszén) iskoláit. A szöveget a győri helytörténeti folyóiratban publikálja. (Műhely, 1984.)
  • 1983. július Születésének 100. évfordulóján az MTA emlékülésén Szekfű Gyula. Nemzeti történetíró a forradalmak után címmel bevezető előadást tart. Tárgyalja a történész gondolatvilágát meghatározó társadalom- és politikatörténeti tényezőket: a polgári középosztályok emelkedését a 19. század második felében, azok szerepét az állami adminisztráció és a kulturális intézményrendszer működtetésében; az 1919. évi forradalmárok szűkkeblűségét a magyar keresztény középosztályokkal szemben, e középosztály pozitív szerepét az új, független állam adminisztrációjában a kultúra, a tudomány intézményeiben, azután a nemzetiszocializmustól való elfordulásukat, megosztottságukat; adminisztratív félreállításukat 1945, illetve 1949 után, és a szovjet rendbe betagozódó Szekfű kritikáját saját társadalmi osztályáról, a hagyományos középosztályról. – Filmforgatókönyvet készít Szekfű Gyula életútja címmel; a filmet a televízió bemutatja. Dokumentumfilm, amely eszközként használja fel a korabeli fotókat, helyszínek korabeli és mai felvételeit, a főhős írásos hagyatékát – idézetek válogatásával –, jelenben született visszaemlékezéseket, szakértőkkel készített riportokat. (A mozgóképről mint a történész számára kínálkozó ábrázolási eszközről több cikket ír, ad elő.)
  • 1983. december Történettudomány, egyháztörténet – vezércikk a Históriában (1983/5–6. sz., 50 ezer példány). Nyitás az egyházi tudományosság felé és egyben az egyház történelmi szerepének újraértékelése.
  • 1984 Megindítja és szerkeszti a História könyvek sorozatot. Az új műfaj: kronológia, képek, mozaikszerű szócikkekkel a témák kidolgozása. Első kötet: Az 1944. év (30 ezer példány). A könyv ábrázolási technikája új műfaji kísérlet: egy-egy korszakot összefoglaló fejezetek vezetnek be (ezt az összeállító-szerkesztő írja), a lapszélén „krónika” – annotált kronológia – fut, a témakifejtés rövid tanulmányok mozaikszerű füzére, keretes lexikonszerű szócikkek az egyes részkérdésekről, képek, statisztikai táblázatok, dokumentumrészletek. (A nemzetközi könyvpiacon ez a műfaj ugyanekkor jelenik meg: a Chronik Verlag „Chronik der Deutschen” és „Chronik der Menscheit” kötetei; indul a „krónika” műfaj karrierje.)
  • 1985. február 12. A História egyháztörténeti számát (1983/5–6.) követően az Új Ember katolikus hetilappal (Magyar Ferenc) közösen megszervezi az egyházi és világi történészek első fórumát Esztergomban, Lékai János bíboros elnökletével. Előadásának témái: az egyháztörténet hagyományai Magyarországon, az egyházi és a világi történettudomány együttműködésének lehetőségei.
  • 1985. augusztus 26.–szeptember 1. A Történész Világkongresszuson (Stuttgart) önálló kerekasztalt vezet és a bevezető előadást tartja az újkori források kiadásáról és az újkori forráskritika speciális kérdéseiről. Javasolja, hogy a szaktudomány vegye igénybe az új, auditív és vizuális ismeretközvetítési műfajokat (film, hangjáték, képeskönyv) is, s a hagyományos forráskritikai felkészültséget bővítsék a nem írott források természetének megismerésével. A kutatási módszerek mellett a tematikai (technika-, természet- és társadalomtörténet) megújítást sürgeti. A világkongresszuson megalakított Újkori források kritikájának alapkérdései Albizottság főtitkárának választják.
  • 1985. szeptember A történeti muzeológia szak keretében megkezdi négy féléves kurzusát: Ember és természet viszonya a Kárpát-medencében az ipari-technikai forradalmak korában. Előadás-sorozatának tematikája: az újkori állam a 16–20. században miként gazdálkodott a természeti erőforrásokkal; a talaj, az élelemtermelés, tájgazdálkodás a tömegtársadalomban; a vízzel élés mindennapjai és az állami vízgazdálkodás, az ilyen irányú törvénykezés szempontjainak változása; az erdőhasznosítás változása a földesúri-jobbágyi mindennapokban, valamint az állami szakpolitika és adminisztráció fejlődése; az épített környezet és természeti elemei.
  • 1986. augusztus 28–30. A magyar történészek első világtalálkozójának egyik szervezője (Hanák Péterrel és Szarka Lászlóval) és előadója (Helyzetkép a mai magyar történetírásról). Tézisei: 1. A történettudomány egyetemes módszertani alapelveken nyugvó kutatói-írói-oktatói tevékenység, de lokális célja a helyi kulturális örökség művelése, az anyanyelvi kultúra karbantartása és közvetítése a világ kulturális piaca felé. 2. A kisnemzeti történettudomány kiemelt szerepe: a nemzeti történelem világtörténeti kereteinek, a nemzettudat világtörténeti mércéjének kiépítése. 3. Új nemzetfogalomra van szükség, szakítani kell az államközpontú nemzetfelfogással. A globalizálódó világban az emberekben erősödik az identitáspluralizmus iránti igény: az állampolgári identitás másfél évszázados túlsúlya csökkenni fog, a szociális, világnézeti, természethez kötődő és a nemzeti identitás mint kulturális identitás erősödik az államhatároktól függetlenül. A magyar történész – amellett, hogy szakmájának egyetemes szabályait követi – kultúrnemzeti alapon álljon, a Kárpát-medencében Trianon, majd az emigrációs hullámok után ennek közösségmegtartó funkciója van. A jövő: világtörténeti összefüggésben kultúrnemzeti alapon tárgyalni a magyar történelmet.
  • 1986-tól A Magyar Történészek Nemzeti Bizottságán belül a Forráskiadási Albizottság elnöke. Előkészíti az újkori források kiadásának szabályzatát.
  • 1986–1988 Az MTA Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese.
  • 1986–1989 Az Országos Történelem-tantárgyi Bizottság elnöke. Javasolja és az intézet fiatal munkatársaival revízió alá veszi a történelemtanterveket (1987–1988), országos történelemtanári konferenciasorozatot szervez (1987, 1988, 1989, 1991, 1992, 1993, 1998), a konferenciákon tartja a bevezető előadásokat a nemzetközi és a hazai történettudomány aktuális szemléleti-módszerbeli vitakérdéseiről.
  • 1986–1989 Az Országos Közművelődési Tanács tagja, mint a történeti muzeológusképzés képviselője.
  • 1987. február Ember, természet és az új történetszemlélet c. írásában a földi élővilág egységes szemléletére alapuló „biotörténelem” programját hirdeti meg, sürgetve egy új természetpolitika, mindenekelőtt vízgazdálkodás és környezetvédelem program kialakítását.
  • 1987. március 2. Hajnal István (1892–1956) helye a magyar történettudományban címmel tart emlékbeszédet az MTA Dísztermében a Magyar Történelmi Társulat felolvasóülésén. Az előadás egy-egy fejezete tárgyalja és az európai történetírásba illeszti Hajnal eredményeit: középkori paleográfia (hogyan teremtett Hajnal a középkori írástörténetből komplex kultúrtörténetet), bizonyítja – a német, osztrák, francia írástörténeti iskolák összehasonlításával – Hajnal máig eredeti és nem cáfolt feltevéseit. Bemutatja Hajnal világtörténet-felfogásában egyedülálló szintetizálóképességét a technika, az írásbeliség és társadalom „mélyrétegeinek” együttes szerepéről, majd Hajnal érdemét a hazai és az európai történetírásban a történeti szociológia megteremtésében. Elemzi a szociológia európai szétválását – a nemzetiszocializmus hatására – az 1930-as években és hatását Hajnal felfogására (Max Weber, Vierkandt, Hans Freyer). Részletesen bemutatja a marxizmussal nem ellenséges Hajnal kiszorítását az 1949–1953 közötti tudománypolitikai-ideológiai harcok során. (Megjelenik magyarul és Ausztriában németül.)
  • 1987. március 5–6. A magyarországi németség az ipari forradalom korában címmel bevezető előadás a „300 év együttélés – a magyarországi németek történetéből” című nemzetközi konferencián. Tézisei: 1. A nemzeti történetírások nem figyelnek a nemzeti-etnikai összeütközések mögött meghúzódó társadalmi-gazdasági folyamatokra és érdekekre. A bevándorlási statisztikák és az egyes szakmák történelmének feldolgozásai bizonyítják: a németek – hasonlóan a zsidókhoz, szlovákokhoz, románokhoz – nem a magyar nemzeti mozgalmak ellenségeiként jöttek a Kárpát-medencébe – ahogy ezt a keleti térség nemzeti történetírásai gyakran állították –, hanem a helyi munkaszervezet igényei szerint, bizonyos szakértelmek hordozóiként. 2. A németek egy fejlettebb ipari-élelemtermelési technikát hoztak magukkal, ami irigységet és feszültséget is keltett a helyi lakosság körében, de ez nem etnikai sajátosságuknak – mint a régi német történetírás gondolta –, hanem az otthoni munkaszervezet fejlettebb voltának volt betudható. 3. A németség – a statisztikák szerint – könnyen asszimilálódott a helyi lakossághoz, különösen az azonos vallásúak és azonos foglalkozásúak körében. Az asszimilációban több kölcsönösség figyelhető meg, mint az egyszerű idomulás a másikhoz. 4. Ahogy a német nemzeti történelem legnagyobb vesztesége, hogy éppen a német anyanyelvű zsidóságot taszította ki magából, úgy a magyar nemzet történelmének egyik legnagyobb tragédiája, hogy épp azt a két népelemet, a zsidóságot és a németséget rekesztette ki etnikai-származási alapon, amelyik egyike sem akart egyetlen négyzetkilométert sem államából kiszakítani.
  • 1987. szeptember 29. Felekezet és társadalom. A magyarországi református egyház újkori nemzeti fejlődésünkben – bevezető előadás az új Ráday Kollégium felavatására rendezett tudományos ülésen. Tézisei: 1. Az egyháztörténet-írásban nagyobb figyelmet érdemes fordítani a társadalomtörténetre és a statisztikai forrásokra (ő is ezekre építi elemzéseit). 2. A hazai reformátusok a városi társadalomban és a kapitalisztikus gazdaságban a leggyengébbek. A paraszti-nemesi rétegek az alföldi és erdélyi térségben fordultak elsősorban a református vallás felé mint a központosító Habsburg (katolikus) hatalom ellenérdekeltjei. Nem áll Max Weber azon tézise, hogy a protestáns etika a kapitalizmus megteremtője, hanem a protestáns etika idomul a helyi társadalmi közeghez. 3. A modern állam kiépülésének korában, a 19–20. században a református egyház adja az Alföldön, a tiszántúli területeken a helyi igazgatási tisztviselő-értelmiségi réteg gerincét. Így 1949 után a régi igazgatási értelmiség felszámolása nagyobb csapás az egyházra, mint a rendszer egyházellenes politikája. 4. A református egyház társadalom- és hívőközpontú, az anyanyelvhez kötődő hitelveiből következett, hogy közösség- és nemzetmegtartó szereppel bírt az állam szétesése (16–17. század) idején a Habsburgok németesítő politikájával szemben. A hitelveiből következő nyitottság viszont – talán az egyház sajnálatára – a vegyes házasságok feltűnő magas arányára vezetett és vezet ma is. (Megjelent magyarul és németül Ausztriában.)
  • 1987. szeptember Létrehívja és vezeti a TTI-ben a kiadványrészleget, szerkesztésében és az intézet kiadásában indul a Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok című monográfia-sorozat, valamint az évi magyar Történeti bibliográfia. Ugyanekkor az intézetben műhelyvita-sorozatot szervez és azok anyagát kiadja a történelemtanárok részére (Előadások a Történettudományi Intézetben).
  • 1988. februártól Ránki György halála (február 19.) után megbízott igazgatóként vezeti az MTA Történettudományi Intézetét.
  • 1988. május Nemzeti kultúra – kulturált nemzet, 1867–1987 címmel megjelenik az új- és legújabb kori kultúra és történettudomány történetét tárgyaló kötete (Bp., Kossuth, 452 old.). Benne forrástanulmányok a századelő budapesti és bécsi társadalmáról (mindenekelőtt a képzettségéből élő értelmiségi középosztályról), a két világháború közötti kultúrpolitikáról, és elemzések a kiemelkedő történészek (Domanovszky, Szekfű, Hóman, Hajnal) munkásságáról, a történeti közgondolkodást befolyásoló intézmények (sajtó, rádió) programjairól és történeti-publicisztikai elemzések a II. világháború után az egyes társadalmi rétegek identitásválságairól.
  • 1988. június 21–22. Szent István 1038–1938–1988. Középkorkutatásról, nemzeti és egyházi hagyományainkról címmel zárszó a „Szent István és kora” című konferencián és az ezen alapuló tanulmánykötetben. Tematikája: középkorkutatásunk 1938–1988 között (szakmai és ideológiai elemek a magyarországi középkorkutatásban); nemzeti és egyházi hagyomány a Szent István-i államról szóló történeti irodalomban (a társadalomszervező állam, a közösségszervező egyház, az egyháztörténet megújításáért). Szervezője – a Magyar Történelmi Társulattal és a Magyar Katolikus Püspöki Karral közösen – az MTA-n tartott országos ünnepi konferenciának.
  • 1988. szeptember 1. Kinevezik az MTA Történettudományi Intézet igazgatójának. Pályázatában a Ránki Györggyel kidolgozott, 1986 óta követett elvek továbbvitelét jelöli meg célként.
  • 1988 A Magyarok a Kárpát-medencében című, általa összeállított és szerkesztett kötetben a „krónika” műfajában tekinti át a honfoglalástól a jelenkorig magyarok és nem magyarok együttélésének történelmét. A kronológiát, a 10 összefoglaló fejezetet írta. Első kísérlet nemzeti történelmünk bemutatására az általa kifejtett kultúrnemzeti alapon. Tézisei: 1. Az eddigi államtörténetekkel szemben az etnikai-nemzeti közösségeket állítja központba. (Eltérően a „társadalmi progresszió” internacionalizmusától, amely „érzéketlen volt a térség etnikai konfliktusai, majd 1920 után a magyar kisebbség sorsa iránt”.) 2. A „nemzet” az életfenntartást biztosító foglalkozások, a munkaszervezetben kialakult szokásrendek eredménye. 3. A magyar állam sokféle etnikai-szociális csoport életkerete, autonómiákra épülő igazgatási rendszer volt. 4. A magyar államot minden itt élt nemzet gyarapította, így valamennyi nemzet – a kisebbségben élők is – államalkotók, nem csak a magyarok. (Szemben az 1945 előtti történetírással, amely a magyar államot egyedül a magyar nemzet teremtményének tartotta.) 5. Az 1918 előtti Magyarország területén a nemzeti kisebbségek egyéni szinten szabadabban kiélhették nemzeti voltukat, mint a magyarság az 1920 utáni szomszédos államokban. 6. A történeti magyar államban 1918-ig a munkaszervezet érdeke az ún. nemzetpolitikai célok fölé emelkedett, 1920 után viszont az új nemzetállamok rendszere a szakértelem szabad vándorlásának akadálya volt. 7. Az államhatároknak máig negatív, akadályozó a szerepe. (A nemzetállamok 18–19. századi „szent eszméje” a 20. században – az 1960-as évektől erősödő világra nyitottság korában – idejétmúlt, zsákutca. Beszélni kell az államnemzeti nacionalizmus következményeiről a térségben: a kitelepítésekről és a kollektív felelősség elvének továbbéléséről. 8. A jövő államtípusa a föderatív állam lehet. 9. A jövő nemzeti közössége a „kultúrnemzet, az állami hovatartozástól független nemzeti közösség” lehet. 10. Az asszimiláció ezeréves jelenség (és a jövőben is marad a szakértelem, a munkaerő vándorlása, a munkaszervezet igénye miatt), de az asszimiláció nem a kisebb nemzet idomulása a többségihez, hanem kölcsönös igazodás. 11. Az 1960–1970-es évek magyar történetírásának vitái (ún. Molnár Erik-viták) a nemzeti érzékenység okának az osztály- és nemzettudat ütközését, a régi nacionalizmus kritikáját tekintették, az ő generációja az 1970-es évektől az okot a békeszerződésben („amelyről hallgatott a magyar történetírás korábban a szomszédos országok miatt, szégyenlősen”) és az asszimilációban jelöli meg (amelyről hallgattak „korábban a szláv, sváb, román, zsidó »érzékenység« miatt, taktikusan”).
  • 1988–1990 A Mæcénás kiadóval gondozza Szekfű Gyula műveinek újrakiadását (Forradalom után; A magyar állam életrajza; Három nemzedék és ami utána következik; Hóman–Szekfű: Magyar történet). Mindegyik kötethez historiográfiai tanulmányt ír.
  • 1989. május 3. Történettudomány, kultúrpolitika, társadalom, 1919–1948 címmel megvédi nagydoktori disszertációját s megszerzi a történelemtudományok doktora címet. Tematikája: 1. A századelő magyar történettudományának és történészképzésének műhelyei, a képzettségéből élő magyar középosztályok társadalomszemlélete. 2. Ideológia, politika és a szaktudomány szempontjainak érvényesülése a Trianon utáni magyar kultúrpolitikában. 3. A történeti szaktudomány nagy egyéniségei a két háború között és sorsuk a világháború után (Domanovszky Sándor, Szekfű Gyula, Hajnal István életpályája). 4. „Kritika” 1945 után: a történeti-politikai gondolkodás a háború után, a marxista és polgári hagyomány újraértékelése a magyar történetírásban.
  • 1989. május 10.–1990. május 22. Művelődési miniszter a második Németh-kormányban. A történettudományt érintő intézkedései: a cenzúra eltörlése, a levéltári kutatás szabadságát nyugati mintára szabályozó 113/1989. MT. sz. rendelet előkészítése.
  • 1989–1990 A Történész Világkongresszusra (Madrid, 1990) szerkeszti a magyar történettudomány 7 kötetes reprezentatív könyvsorozatát, készíti a könyvtervet, írja az előszókat, bevezetőket.
  • 1990. február Megjelenik történeti-módszertani tanulmányainak kötete Történetírás korszakváltásban címmel (Bp., Gondolat, 353 old). Fejezetei: I. A történettudomány elméleti kérdései és a marxi történetfelfogás (a történelem elméleti és a történettudomány módszertani kérdései; a történettudomány legitimáló és kritikai funkciójáról; a történettudomány és a közgondolkodás történeti elemei). II. A történeti ábrázolás és a forráskritika új útjai (történetírás, képernyő, film; tárgyi emlékek és történeti muzeológia; szóbeli források és kritikájuk; az új történetírás, a forráskiadványok és a modern segédtudományok). III. Historiográfia és átértékelés (a historiográfia lehetőségei, a modern történetírás válaszútjai; a Monarchia sorsa; Szent István, illetve József nádor alakja a magyar történetírásban). IV. Újragondolás közben (politikai rendszerek megújulási lehetőségei; reform – történészszemmel; etnikum, szakértelem, asszimiláció; történelemtanítás és az új történetszemlélet; ember, természet és az új történetszemlélet; a nemzetállam zsákutcája).
  • 1990. március Megjelenik Tudomány, kultúra, politika. Gróf Klebelsberg Kunó válogatott beszédei és írásai, 1917–1932 (Bp., Európa, 585 old.) című kötete, terjedelmes jegyzetapparátussal. Bevezető tanulmánya (Konzervatív reform – kultúrpolitika) a századelő három nagyszabású szakpolitikai reformját tárgyalja: az ipari-technikai forradalom megjelenését segítő iparpolitikát, a magyar mezőgazdaságot megújító agrárpolitikát (Darányi Ignác tevékenységét) és az ezeket követő kultúrpolitikai reformot (Klebelsberg tevékenységét). Példaképének a magyar polgári kultúrpolitika klasszikusait – Eötvös Józsefet, Trefort Ágostont és gr. Klebelsberg Kunót – tekinti, akiknek tevékenységéről korábban tanulmányokat írt, és akiket a közéletben is jelképesen megjelenít. (Miniszteri szobájából az első héten elszállíttatja a „lépegető Lenin” szobrot – amelyről mint kiemelkedő művészi alkotásról emlékezik meg –, a falra Eötvös, Trefort és Klebelsberg portréi kerülnek.
  • 1990-től Alapító igazgatója a külföldi magán- és alapítványi forrásból létrehozott, német munkanyelvű Europa Institut Budapestnek. Célkitűzése: az európai integráció elősegítése konferenciák szervezésével, posztgraduális ösztöndíjak adásával, idegen nyelvű publikációkkal. (Az intézet kutatásszervezési technikája a mainzi Institut für Europäische Geschichte és az Oxfordi Egyetem College-ának mintáját követi. Az intézet tanácsában német, osztrák, francia vezető tudósok mellett a hazai társadalomtudományok vezető képviselői ülnek.) Az intézetet a német nyelvterületen kívüli legjelentősebb tudományos – jórészt történeti tematikájú – intézetként tartják számon.
  • 1990 Megjelenikszerkesztésében a Magyarok Európában – még 1987-ben indított – összefoglaló könyvsorozat első három kötete. (Középkor: Engel Pál, kora újkor: Szakály Ferenc, újkor: Kosáry Domokos, az általa írt legújabb kor – 1867–1990 – kéziratban marad.)
  • 1990–1996 Minisztersége után megpályázza és elnyeri (1990–1993) az MTA Történettudományi Intézete igazgatói állását. A beadott pályázati szöveget – új gyakorlatot kezdve ezzel – publikálja a Történelmi Szemlében. (Ugyanígy a 2002. és 2007. évi pályázatait is.) Az intézet új helyzetét több értekezleten, előadás keretében elemzi és vitatja meg a kutatói közösséggel. Évente összintézeti üléseken értékeli az év szakmai-intézeti programjait. Az 1993. október 11-i értekezlet összefoglaló előadásának – témái:
      • 1. Az MTA Történettudományi Intézet világra nyitott szellemi műhely, amely biztosítani hivatott munkatársainak a kutatás szabadságát és a szakma világszínvonalú művelését. Feladatának tartja a világ történetírásában jelentkező új irányzatok megjelentetését az intézetben és Magyarországon, valamint a magyar történettudomány eredményeinek kijuttatását nemzetközi fórumokra.
      • 2. Az intézet kutatási tevékenységének középpontjában a magyar történelem áll, de minden témát világtörténelmi és regionális keretben kíván bemutatni.
      • 3. Az intézet a szakmai, világnézeti és módszertani pluralizmus alapján áll.
      • 4. Az intézet a nemzetközi történetírásban ellát a magyar történetírást reprezentáló nemzeti képviseletet (ahogy az MTA is betölt mint autonómia a magyar tudományosságot reprezentáló funkciókat). Cél: Budapest regionális összehangoló szerepének kiépítése.
      • 5. Az intézet egy a magyarországi történelemkutató intézmények közül, de felvállal szakmai koordinációs funkciókat.
      • 6. Vállalja fel az intézet – akár külön költségvetési támogatás nélkül –, hogy továbbra is házigazdája, háttérintézménye az MTA Történettudományi Bizottságának, a Magyar Történelmi Társulatnak, országos folyóiratoknak.
      • 7. Azintézet vezetése a feladatokat magának határozza meg, de a maga erejéből kell azokat végrehajtania. A versenyhelyzet a tudományos intézetek vezetésének a korábbinál nagyobb nemzetközi és hazai piaci mozgásteret kínál, de több döntéskényszert is hoz. Fokozottabban szükség van a historiográfiai tájékozottságra a világ történetírásában és folytonos tájékozódásra a történettudomány hazai felhasználói piacán.
      • 8. Az egyetemekkel való viszony újrarendezésére feltétlenül szükség van, koordináló szereptől függetlenül.
      • 9. Új típusú, piaci alapon álló kapcsolatrendszereket kell építeni a kiadókkal, konferenciaszervező intézményekkel.
      • 10. A történettudományos kutatásszervezést kultúrnemzeti alapon, Kárpát-medencei rádiusszal folytatja: a határokon túli magyar tudományosság osztályának létrehívásával; készül a határokon túli magyarság kronológiája az 1920–1990 közötti időszakra. A nem magyar népek kutatása szintén preferenciát kap.
      • 11. A személyi állomány felülvizsgálata részben adminisztratív feladat – mivel az intézethálózat költségvetése folyamatosan csökken –, részben szakmai. Az intézetben nincs „nyugállományú”, csak nyugdíjas kutató, a korosztályok harmóniája fontos hagyomány, akárcsak a kiválóságokra összpontosítás.
      • 12. Kiemelt korszakok: középkor, oszmanisztika, Habsburg Birodalom, a II. világháború utáni időszak, kiemelten a Kádár-korszak. Tematikában: társadalom-, művelődéstörténet, történeti kartográfia, Európa-történet (ezen belül Közép-Európa története).
      • 13. Az intézet újraépítése tehát a világra nyitottság, a piacgazdaság, a plurális demokrácia és a plurális tudományszervezet korigényének megfelelően folyik. 
  • 1990. szeptember–1998. június Az Antall-kormány által létrehívott, a közép-európai nemzeti kérdést tanulmányozó Teleki László Intézet Tudományos Tanácsának elnöke.
  • 1991. április 13. Történetírásunk tegnap és ma címmel ünnepi előadás a Magyar Történelmi Társulat tisztújító közgyűlésén.
  • 1991. június Felkérik az alakulóban levő Európai Unió belső problémáit és a keleti kiterjesztés előkészítését vizsgáló nemzetközi tudományos bizottság tagjának, amelyet a Bertelsmann Stiftung szervez és finanszíroz a brüsszeli adminisztrációval szoros együttműködésben. (A bizottságnak és különböző európai bizottságoknak 1991–2004 között rendszeresen meghívott, illetve állandó tagja.) Az első ülésen előterjeszti tézisét: a jövendő EU keleti kiterjesztésének, illetve a térség modernizációjának gátjai lehetnek a közép-kelet-európai zónában lefojtott etnikai ellentétek, valamint a rendszerváltások kiváltotta szociális konfliktusok. Regionális szociálpolitikai és nemzetpolitikai alapelvek kidolgozását javasolja. Az Osterweiterung der EU Munkabizottság tagjaként 1992-ben megírja és a moszkvai ülésen előterjeszti A kisebbségi kérdés Közép-Európában tegnap és ma c. javaslatot.
  • 1991 Megjelenik a Palatin Josephs Schriften. Vierter Band 1809–1813. című forráskiadvány a Domanovszky-hagyatékban „félkészen” maradt József nádor iratainak válogatása, kritikai kiadása. Bevezető tanulmányában tárgyalja az európai újkorkutatás fejlődését a 19–20. században, elhelyezi abban a magyarországi forráskiadványokat, így a nádorköteteket. Értékeli „József, a magyar nádor” helyzetét a bécsi udvarban (a Habsburg családi levéltár, a főhercegek – Károly, János, József – levelezése alapján), méltatja magyarországi működését. Bemutatja a kötetben használt levéltári állagok (Haus-, Hof- und Staatsarchiv; Kriegsarchiv; Steiermarkisches Landesarchiv) állapotát, ellenőrzött kutathatóságát. Értékeli a nádoriratok kormányzattörténeti forrásértékét.
  • 1991–1996 Az MTA Jelenkor-történeti Bizottsága alelnöke (elnök Király Tibor), majd akadémikussá választása után elnöke (1993–1996). A bizottság pályázatok révén támogatni hivatott az 1956–1990 közötti korszak kutatását. Első ülésén megvitatja a Glatz által készített programjavaslatot (Az ún. Kádár-korszak kutatásáról). Tézisei: 1. A történettudománynak vállalkoznia kell az elmúlt 45 év tényszerű bemutatására, különben a nemzet (és az egész közép-európai térség) közvetlen múltja ki lesz szolgáltatva a politikai karrierépítőknek. 2. Konkrét javaslatok: a) egy új történeti kronológiakötet előkészítése; b) az oral history-szerű visszaemlékezések gyűjtésének folytatása; c) bizonyos központi igazgatási intézmények (a párt és az állami központi irattermelő szervezetek) anyagai közreadásának megindítása); d) hozzá kell kezdeni a korszak kutatására felkészített utánpótlás megszervezéséhez. 3. Tematikai súlypontok az adattárak építésében: nemzetközi erőviszonyok, a volt szocialista országok viszonya egymáshoz és a Szovjetunióhoz, belpolitikában a rendszeren belüli reformtörekvéseket leginkább mutató gazdaság- és a kultúrpolitika története. 4. A Kádár-rendszer egyik mércéje: mennyire használta ki azt a mozgásteret, amelyet számára a szovjet és a világpolitika adott pillanatban biztosított, megtett-e mindent a korlátok kitolása érdekében.
  • 1992. augusztus 17. Új nemzetpolitika, új történettudományos intézményrendszer címmel a bevezető előadást tartja a Magyar történészek III. világtalálkozóján. Tézisei: 1. A jelen világpolitikai helyzetben határkiigazításokat elvárni Európától irreális, a határrevíziók amúgy sem oldották meg a konfliktusokat. 2. Erősíteni kell a térségben az autonómiákat, valamint a magyarságot államhatároktól és lakhelytől függetlenül hálószerűen átfogó kulturális-tudományos intézményeket. A jövő: a polgárok szabadon éljék ki identitásaikat a világ minden részén, így a nemzeti identitást is. 3. Bejelenti: a Történettudományi Intézet – de az általa szerkesztett História és vezetett Budapesti Európa Intézet is – feladatának tekinti a határokon túli magyarság és a velük együtt élő népek történetének kutatását, ezért az intézetben létrehívták a határokon túli magyarság történetével foglalkozó osztályt.
  • 1992. augusztus 26–27. A Történelemtanárok Országos Konferenciáján bejelenti az új történettudományos tanári segédkönyvek kidolgozásának és egy történelemtanítási vezérfonal kidolgozásának programját. (A program eredményeként História könyvtár címmel könyvsorozat indul szerkesztésében.)
  • 1993. május 10. Az MTA levelező tagjává választják. Ezt követően az MTA II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya elnökhelyettese, majd elnöke (1994–1996). – Az MTA Külügyi Bizottságán belüli, a határokon túli magyarokkal foglalkozó akadémiai albizottság elnöke.
  • 1993. május Technika, művelődés címmel sajtó alá rendezi Hajnal István írásait. A válogatott tanulmányok 1920–1949 között keletkezett írások, „eltemetve” megjelent vagy a kézirathagyatékból származó szövegek. Bevezető tanulmánya Hajnal történetírását elemzi. Glatz a „tudománytörténeti szövegközlés” modelljét alakítja ki: minden Hajnal-szöveg előtt a tanulmány keletkezésének körülményeit és a téma feldolgozottságát rekonstruálja, a jegyzetekben ismerteti a hagyatékban megmaradt szövegvariánsokat, illetve utal egy-egy témakörben Hajnal másutt olvasható fejtegetéseire. A szövegeket keletkezésük időbeli sorrendjében közli. Az egymást követő tanulmányok között évről évre elmondja Hajnal életének és tudományos pályájának alakulását. (A könyv rövid időn belül két kiadást ért meg.)
  • 1993. június Pozitív múltszemlélet – vezércikk a Históriában. Tézisei: 1. A magyar történetírásban nincs szükség olyan „Historikerstreit”-re, mint ami Németországban zajlik, mert a történettudomány már az 1980-as években fokozatosan napirendre tűzte a „tabutémákat”, főként az 1986–1992 közötti években. A régi történetírás bírálatára módszertani elmaradottsága miatt van szükség. Az egész európai történetírásra jellemző hiányosság: nem tud élni az új ismeretközvetítő eszközökkel – mozgókép, rádió –, nem tudja hitelesen megjeleníteni a mindennapi életet, mert elmaradott a társadalom- és művelődéstörténet-írás. 2. A történészvitáról: „Nem azt kutatni az emberekben, múltjukban, ami ma már használhatatlan. Hanem kutatni azt, hogy mi az, mi felhasználható.”
  • 1993–1994 Vezeti azt a munkaközösséget, amely az Europa Institut Budapest keretében – az előző években több nyelven megjelent „Magatartáskódex” elveit követve – segíti a vajdasági magyar autonómiatervezet kidolgozását. 1994-ben Becsén (Dél-Bácska) az ő ünnepi előadása kíséretében adják át az alkotók az autonómia-tervezetet.
  • 1994. október 11. A trianoni Magyarország 1920–1994. Kontinuitás és diszkontinuitáscímmel megtartja akadémiai levelező tagi székfoglalóját. Tézisei: 1. A trianoni békeszerződést világpolitikai összefüggésben kell szemlélni: a Habsburg és a Török Birodalom helyén nemzetállamokat hoztak létre 1920-ban. A nemzetállami elv alkalmazásának csődjét mutatja, hogy a mai etnikai-vallási konfliktusok éppen ezeken a területeken jelentkeznek, a Közel-Keleten és Közép-Kelet-Európában. 2. Trianon gazdasági-szociális kihatását mutatja a nemzetközi befektetések visszaesése, a térségben a tőke korábbi szabad mozgásának fékeződése, a térség világpiaci versenyképességének hanyatlása. 3. Előnye: a német–magyar lakosságon kívül a kisebb nemzeteknek is biztosította a teljes anyanyelvi oktatási rendszert és a társadalmi emelkedést, a nemzeti középosztályok – mindenekelőtt az állami alkalmazottak – erősödését. 4. A térség államaiban a végrehajtó hatalom szerepét megnövelte, ami a diktatórikus államrendszerek kialakulása irányába hatott. 5. A térségben a nemzeti szállásterület és az államhatárok szétválásának konfliktusát az eddigi megoldások egyike sem oldotta fel. Az 1867. évi liberális rendszer a térség dinamikus gazdasági fellendülését, a munkaerő szabad vándorlását ugyan biztosította, de nem ismerte el a kollektív nemzeti jogokat (így nem biztosított teljes körű anyanyelvi iskolázást). Az 1920. évi békerendszer kisállamisága uralhatatlan nemzeti kisebbségeket teremtett, amellett hogy gazdasági hanyatlással járt. (Javított formában az 1938–1942 közötti határrevíziókkal, amelyek az eddigi megoldások közül a leginkább közelítették a nemzeti és államhatárokat.) Az 1945–1947 közötti kitelepítések már nem a határokat, hanem a kisebbségeket „mozgatták”, ami embercsoportok tragédiájával járt, tovább gyengítve a térség anyagi fejlődését. Az 1948–1990 közötti szovjet rendszer azért volt elfogadhatatlan, mert a nemzeti identitást alárendelte az állampolgári és az internacionalista identitásnak. Az 1990–1992 között megvalósult állami dezintegráció ellentmondásai remélhetőleg az európai integráció keretében oldódnak majd fel.
  • 1994. december 6. A keresztény–zsidó kultúra közös gyökerei a Kárpát-medencében és a befogadó magyarság címmel ünnepi előadás New Yorkban abból az alkalomból, hogy megkapta a Zsidó Világkongresszus „Freedom” díját a zsidó–keresztény kulturális hagyományok ápolásáért.
  • 1995. április 8. A kisebbségi kérdés és az autonómia címmel előadás Óbecsén a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének rendezvényén, az autonómiatervezet ünnepélyes átadásán. (Ezt megelőzően, 1993–1994-ben vezeti azt a munkaközösséget, amely az Europa Institut Budapest keretében – az 1992-ben több nyelven megjelent Magatartáskódexének elveit követve – segíti a vajdasági magyar autonómiatervezet kidolgozását.)
  • 1995. augusztus A Történész Világkongresszuson (Montreal) a Historiográfiai Bizottság konferenciájának bevezető előadást írja Politics and Historical Science in the Countries of the Soviet System címmel. Témái: 1. A szovjet rendszer belső politikai és ideológiai „fejlődőképességéről”, a rendszer történetének kronológiai szakaszolásáról (1948–1990). 2. A szovjet zóna országai történettudományainak polgári hagyományairól (1945–1948). 3. A Szovjetunió tudománypolitikai intézményrendszerének, a történeti közgondolkodás normáinak másolásáról, az „élenjáró szovjet történettudomány” követéséről. 4. A történelem legitimációs funkciójának kihasználásáról, a szovjet rendszer historizáló ideológiájáról, a történettudomány kiemelt politikai funkciójáról. 5. A történettudomány elhelyezkedéséről a politikai és kultúrpolitikai intézményrendszerben. 6. A történettudomány helyéről a humán tudományok hierarchiájában, a filozófia rabságában; a szaktudományos normatívák visszaszorulásáról. 7. A „nyugati történetírói áramlatok” jelentkezéséről, történészműhelyekről, kutatási központokról a volt szocialista országokban. 8. Az ideológia szakmai befolyásának kétarcúságáról, a preferált és elhanyagolt tematikákról. 9. A rendszer leépítéséről és a kibontakozás lehetőségéről.
  • 1995 A magyarok krónikája című, általa összeállított és szerkesztett kötet a krónika műfajban (kronológia, szócikkek, képek) adja elő a magyarság és a magyar állam történelmét. Ő készíti a magyarság kronológiáját, a 16 összefoglaló fejezetet az őstörténettől napjainkig s több tucat szócikket. A több tízezer példányban elfogyott könyv bővített kiadása 2000-ben és 2006-ban látott napvilágot.
  • 1995 Megindítja és szerkeszti a Begegnungen. Schritfenreihe des Europa Institut Budapest című könyvsorozatot, amely német, angol nyelven közöl elsősorban társadalomtudományos tanulmányokat.
  • 1995 Széchenyi-díjjal ismerik el történetírói és iskolaalapító munkásságát.
  • 1996–2002 Két ciklusra is az MTA elnökévé [link] választják.
  • 1997. január 20. A balsors nemzete? 996–1996 címmel előadás a Magyar Kultúra Napján. Tézise: Kölcsey Himnusza a magyar reformmozgalom mélypontján született, ami tükröződik a szövegen („balsors”). Valójában a magyarság története „sikertörténet”, hiszen a honfoglalás magyar nyelvű kultúrájának maroknyi népességéből ma – annyi megpróbáltatás ellenére is – 12 milliónyi hordozója, a magyar nemzet él a Kárpát-medencében és a világ más tájain. A tézis publicisztikai vitát vált ki.
  • 1997. május Megkapja a nemzetközi Herder-díjat, a történetírás módszertani kérdéseivel, a történetírás történetével, valamint a kisebbségi kérdés történetével kapcsolatos munkásságának elismeréseként.
  • 1998. október Megjelenik Tudománypolitika az ezredforduló Magyarországán című monográfiája, amelyben kifejti az 1996-ban indult tudománypolitikai reform elveit. A kötet témái: 1. A tudomány az új ipari-technikai forradalom idején (tudásipar, az ismeretcsere forradalma a kutatásszervezésben, globalizáció és a tudomány nemzeti funkciója). 2. Rendszerváltás és tudomány (a tudomány a konszolidáció eszköze, közéleti szerepe, a stratégiai kérdések kutatása). 3. A tudománypolitika általános és nemzeti funkciója. 4. Az állami tudománypolitika működési területei (intézményrendszer, prioritás, finanszírozási alapelvek, a tudományos értelmiség, utánpótlás, tudomány és társadalom). 5. Magyar tudománypolitika és az európai uniós keretprogramok. 6. Cselekvési programjavaslat.
  • 1999. november 6. Akadémia és tudománypolitika Kelet-Európában, 1918–1999 címmel előadást tart Berlinben a porosz akadémia alapításának 350. évfordulója alkalmából. Témái: 1. A tudomány és a második ipari-technikai forradalom Európában 1914 előtt; 2. Kutatás és kiépülő tudományszervezet Kelet-Európában (1919–1949); 3. A Szovjetunió tudománypolitikai céljai (utolérni, központosítani, dirigálni) és az államosított akadémia, független kutatóhálózat (1924–1991); 4. A megszállt államok szovjet típusú tudományszervezete Magyarország példáján (1945–1990); 5. A kelet-európai államok tudományszervezete a szovjet korszak után, a magyar tudománypolitikai reform modellje (1996–1998). (A nemzetközi konferencia áttekintette az európai tudományos akadémiák II. világháború utáni fejlődését; a nyugat-európaiakról a francia akadémia elnöke, Guy Ourisson beszélt.
  • 2000. január 12. A millenniumi (V). Európa Fórumon (Gütersloh, Bertelsmann) az Európai Unió történelmi helyéről, az EU humánpolitikai jövőjéről tart és publikál előadást. (A másik két előadó: J. Delors, az Európai Bizottság volt elnöke a politikai Európa jövőjéről, C. Koch-Weser, a Világbank korábbi elnökhelyettese pedig az EU gazdasági jövőjéről adott elő.) Itt ismertetett téziseit a müncheni egyetem által szervezett tudományos ülésszakon fejti ki két hónappal később (Az európai történelem újragondolása). Tézisei: 1. Európai identitástudat nélkül nincs működőképes Európai Unió. Amíg az USA, Kína egy magabiztos kulturális-állami identitással rendelkezik, addig Európa a bűntudat, a kultúrpesszimizmus kontinense. Újra kell tehát gondolni az európai történelmet. 2. Az új európai identitás az európai történelem és az európai népek közös kulturális, szokásrendi hagyományának ma is aktuális alapelveire – nyitottság, szolidaritás, kulturális diverzitás – alapozható. 3. Európa nyugati felének integrációjában 2500 éves folyamatosság mutatható ki (a Kr. e. 8. századtól). A keleti területek integrációja meg-megújult (a Kr. u. 10. századtól), az EU most induló keleti kiterjesztése az unió nagy vállalkozása a 21. században. 4. A határtérségeken mindig kellett számolni a fel-feléledő etnikai és szociális konfliktusokkal a más kultúrákkal történő érintkezések (migrációk) során, és ezekre most is fel kell készülni. 5. Új versenyhelyzet alakul ki a testvérkultúrával (USA) és a távol-keletiekkel (Kína, India). 6. A zsidó-keresztény kultúrkör súlypontjainak történelmi áthelyeződései.
  • 2000. május 8. Az ezeréves magyar állam. Tegnap, ma, holnap [link] címmel tartja a millenniumi év ünnepi előadását az MTA-n. Négy témakörben tekinti át a magyar állam történelmét a honfoglalástól napjainkig. 1. A magyar állam világtörténelmi elhelyezkedése (az állam mint a zsidó-keresztény kultúrkör része, a nemzeti és regionális érdekek képviselője, mint a modernizáció eszköze, autonómiákat létrehozó igazgatási rendszer; a jövő: hatalmi államból szolgáltató állam). 2. Állam és társadalom (a közrendet, vagyonbiztonságot adó, majd a 19. század végétől a munkaadó és munkavállaló viszonyát szabályozó, a 20. században pedig a szociális-kulturális esélyegyenlőséget biztosító intézmény). 3. A természetet karbantartó állam. 4. Állam és nemzet. (A befogadó magyar állam, az állami és nemzeti szállásterületek határainak elválása, az anyanyelvi kultúra/kultúrák megtartója.) – A millenniumi év állami ünnepségén is ő tartja a tévéelőadást 1000 évről 100 percben címmel. (Megjelenik DVD-n több ezer példányban.)
  • 2000. december 8. Irányításával rendezik az MTA-n a millenniumi történész ülésszakot a közép-kelet-európai államalapításokról, osztrák, cseh, szlovák, bolgár, román, horvát, magyar szakemberek közreműködésével. A bevezető előadást tartja Regionális történetszemlélet Közép-Kelet-Európában. Magyarok és szomszédaik az államalapítás korában címmel. Tematikája: 1. A térségbe áramló sztyeppei lovas nomád népek (szkíták, szarmaták, hunok, avarok, majd a magyarok, utánuk a besenyők, jászok, kunok, mongol-tatárok) teljes értékű kultúráinak találkozása a letelepült, elsősorban földművelő népekkel. 2. Regionális hasonlóságok: a térség e kevert kultúrája miatt társadalmilag, kulturálisan másként szerveződött, mint Nyugat-Európa. 3. A kereszténység–pogányság keverékkultúrája a mindennapokban, a pogány hagyományvilág továbbélése. 4. A történetírás nemzetállami céljai a 19–20. században elmossák a régió ezen hasonlóságait, de egyben egyedi voltát is a középkorkutatásban. 5. A régióval foglalkozó történetírások áttekintése 1867–1990 között. (Német, osztrák, amerikai, szovjet és a helyi kisnemzeti történetírások bemutatása.) 6. Terv a regionális új történetszemlélet kialakítására a 21. században: regionális konferenciák, közös programok Budapesten, konkrét tématerv javaslata. (Az előadások 2002-ben kötetben megjelennek: Die ungarische Staatsbildung und Ostmitteleuropa. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Glatz Ferenc. Bp., Europa Institut Budapest, 236 old.)
  • 2001. május 7. Az MTA rendes tagjának választják.
  • 2001. október 13. Hóman Bálint koporsója előtt. A tudományból a politikába. Hóman Bálint újratemetésén a család kérésére mondja a búcsúztató beszédet. (A kormány több tagja, az Országgyűlés elnöke, Kosáry Domokos, az MTA korábbi elnöke jelenlétében.) Témái: 1. A századfordulón felnőtt, európai szintű értelmiségi középosztály hányatott sorsa: világháborúk, államösszeomlás, forradalmak, nemzetiszocializmus, szovjet rendszer. 2. Hóman Bálint az egyetemi oktató, kutató, a hazai kultúrpolitika és történettudomány kiemelkedő alakjának alkotásai. 3. A századelőn még konzervatív-liberálisnak induló közéleti ember az 1932 utáni jobbra tolódó magyar kormánypolitikában: a „szélkifogás” németbarát politikájának csődje, a kiváló szakértelmiségi tragédiája. 4. Jogos felelősségre vonás, megalapozatlanul szigorú ítélet és embertelen bánásmód a börtönben. 5. Búcsú a kiváló értelmiségitől és búcsú a közgondolkodásban, történetírásban még mindig élő egyoldalú Hóman-képtől. (Beszéde, szerepvállalása vitát vált ki az Akadémián, a sajtóban.)
  • 2001. november 11. Szeptember 11. és a történettudomány címmel előadás az MTA ünnepi közgyűlésén a Magyar Tudomány Napja alkalmából. Tézisei: 1. Amellett hogy a terrorizmust elítéljük, a történésznek válaszolni kell tudnia a „miért történt?”-re is. Az értelmiség célja: az összeütközés (clash) huntingtoni jövőképe helyett együttműködés (cooperatio) jöjjön létre a civilizációk között. 2. A jelen válság okai: a világméretű kulturális érintkezéseket és szociális feszültségeket az 1990 után kialakult igazgatási-katonai (állami, nemzetközi) szervezetek nem képesek uralni. 3. Az euroatlanti térség társadalmaiban még nem ismert keveredések – amelyek a termelési-kereskedelmi rendszerek és a világméretű migrációk következményei az 1960–2000 közötti évtizedekben – ezen társadalmakban új típusú etnikai, vallási, szociális feszültségeket hívtak létre. 4. Az utóbbi tíz év terrorizmusának szociális gyökereit kell tanulmányozni: a „világfalu” nem működőképes, ha gazdag a felvég, ám szegény az alvég. 6. A történet- és a társadalomtudományoknak ki kell mozdulniuk a nemzetállamok és lokális mikrotörténelmek világából, különben nem tudnak választ adni a korkérdésekre.
  • 2002-től Az MTA elnöki megbízatásának lejártával ismét a MTA Történettudományi Intézet igazgatója.
  • 2002. szeptember Ismét kezdi egyetemi, két féléves történeti kurzusát: Természet és ember a Kárpát-medencében az őstörténettől napjainkig.
  • 2002–2006 Az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke két ciklusban.
  • 2003. március–2004 A Magyar Nemzeti és Állami Intézmény- és Jelképrendszer szakértői bizottság alapító elnöke. (Tagjai akadémikusok, a kulturális élet kiemelkedő képviselői.) Az általa megfogalmazott program: az állami-nemzeti jelképek és emlékhelyek használatára vonatkozó szabályozás és gyakorlat szakmai felülvizsgálata. Javaslatok: a törvényhozó, végrehajtó és az államfői hatalom szétválasztásának megjelenítése az intézmények elhelyezésében; az állami kitüntetésrendszerek felülvizsgálata; az állami és nemzeti jelképek – zászló, címer stb. – felülvizsgálata; az állami és nemzeti ünnepek színtereinek újragondolása a többpárti és civil demokrácia szempontjából; a nemzeti és állami hagyományainkat megjelenítő épületegyüttesek – például a Parlament, a budai egykori királyi vár, a régi kormányzati negyed – rekonstrukciójának és újrahasznosításának terve. A bizottság javaslatára – a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelően – a törvényhozás épületéből az egykori Sándor-palotába költözött a köztársasági elnöki hivatal, elkészül a királyi vár restaurációjának terve. (Glatz erre javaslatot még a millenniumi Szent Korona Bizottság tagjaként tett először.) A vár újjáépítésére kiküldött ad hoc bizottságot vezeti. Program: a volt hadügyminisztérium épületének rekonstrukciója, a volt pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájában létrehozni a „Magyarok Házá”-t. A program részeként kötetet szerkeszt Állami és nemzeti szimbólumok az Európai Unióban címmel. (Bp., Europa Institut Budapest, 2005., 327 old.)
  • 2003. december Nemzeti történelem kronológiában elbeszélve címmel közzéteszi a magyar történeti kronológia programját. Tézisei: 1. A kronológia a történetírás egyik műfaja, így tárgya a megtörtént történelem teljessége. 2. Tematikában – eltérően az eddigi kronológiák politikatörténeti túlsúlyától – intézmények, gazdálkodás, művelődés, természeti és épített környezet, az államélet és a magas kultúra mellett a mindennapiság, a történés „hogyan”-jának bemutatása. 3. Újragondolandó a „történelmi tény” fogalma: az eddigi szinte csak eseménytények mellett az ún. folyamattényeket is be kell emelni a kronológiába. 4. A hely-, illetve mikrotörténeti irodalom bedolgozásával lehet „országtörténelmet” írni (szemben az eddigi kronológiákkal, amelyek főként az állami-kulturális élet csúcsteljesítményeire összpontosítottak). 5. A szócikkek ismertessék az esemény időpontján, helyén, szereplőin túlmenően a történés kimenetelét, a létrejött döntések tartalmát. 6. A kronológia használja fel ábrázolási eszközként a korabeli tárgyi, művészi (képi, irodalmi, zenei stb.) emlékeket is. 7. A nyomtatott forma mellett legyen hozzáférhető az interneten („vég nélküli kronológia”). – 2004–2009: elkészítette a középkori egyetemes történeti adatsorokat – publikálta ebből a honfoglalás kori részt –, 2006-ra elkészült az 1945–1990 közötti magyar történeti fejezettel. (Megjelentette az 1953. és az 1956. év anyagát.)
  • 2004. május Tagja az első Kína–Európa kulturális csúcs európai előadócsapatának. A pekingi fórumon Természeti, kulturális és politikai diverzitás a 20–21. században címmel tart előadást. Tézisei: 1. A biológiai, a kulturális diverzitás már elfogadott alapelv. De a politikai diverzitást – a különböző értékrendeket az euroatlanti és keleti (kínai, arab, japán, indiai) társadalmak politikai rendszereiben – nem tudjuk elviselni. 2. Európa történelmi hagyománya: tolerancia és arrogancia. Nem lehet a nyugat-európai alkotmányokat bevezetni a világ minden részén. 3. A történetíró mércéje: Gaia-szemlélet, az élet általános védelme. 4. A hidegháború, a szovjet és a nyugati demokráciák viszonyának tapasztalatai. 5. Az európai–kínai kapcsolatok, az EU helye a világban, viszonya Kínához (1963–2004). 6. Kölcsönös igazodás a planetáris térben.
  • 2005. április 19. Gaia-szemlélet és történetírás címmel megtartja akadémiai rendes tagi székfoglalóját. Tézisei: 1. A természettudományok az elmúlt évtizedekben gondolkodási forradalmat készítettek elő, amelynek eredménye: a Földet ma már élő és állandóan változó életegyüttesként mutatják be. Első összegzése az előadásban bemutatott Gaia-elmélet volt (1979), ami azután kiegészült a Föld-megfigyelés újabb eredményeivel, az Earth System Science-szel (2000) és a Global Earth Observing System of Systemszel (GEOSS, 2005) 2. A Gaia-szemléletből azonban hiányzik a történettudományos megközelítés. Glatz bemutatja a Földre vonatkozó ismeretek fejlődését 1957–2001 között és az ezeket hajtó tényezőket: hidegháború és fegyverkezési hajsza (1949–1992), energiaéhség és a fosszilis energiahordozók kimerülése, a tudomány belső fejlődése, a civil környezetvédelmi mozgalom megjelenése (1962-től) 3. A történettudomány – mivel műveltséganyagából egyelőre hiányzik a természetismeret – nem tudja feltárni, bemutatni: az ember mikor, milyen természetátalakító (építő-romboló) tevékenységével (élelemtermelés, iparfejlesztés, napi életfenntartás modern szükségletei stb.) „járult hozzá” a földi életegyüttes létének lerövidítéséhez. 4. A történettudomány története azt bizonyítja: a modern történetírás tematikájában kezdetben még jelen volt ember és természet viszonyának vizsgálata, ami azután a 19. század második felében kiszorult. Ok: az ipari technikai forradalmak hozta technokrata közfelfogás, illetve az egyoldalú érdeklődés a jelenben és a történelemben az állam, a politika, a háborúk tematikája iránt. (E szempontból elemzi a német, angol, francia történetírói iskolákat.) 5. A hivatalos történettudomány csak „külső”, az ökológiai-környezetvédő mozgalmak hatására fordult ismét a természet története felé. (Áttekinti a németországi ökológiai vitát, az amerikai „frontier” hatását, az első angol, svájci, német, magyar környezettörténeti műhelyeket, tudományos társulatokat, intézeteket.) 6. A környezettörténet az első áttörés a hagyományos államnemzeti történeti iskolák falain, az új szemlélet azonban – amelyik választ tud adni a korkérdésekre – a komplex természettörténet lehet.
  • 2005. május Az MTA Történettudományi Intézete és az Europa Institut Budapest igazgatójaként nemzetközi konferenciasorozatot kezdeményez. Célja: legyen Budapest a kelet-közép-európai történetírások regionális koordinálója. (Konferenciáik: 2005. május: Az osztrák államszerződés [1955] a világpolitikában; 2006: Kitelepítések és népmozgások Közép-Kelet-Európában [1938–1947]; 2006: Az 1956. évi forradalom a világpolitikában; 2008: Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásának világpolitikai kihatása; 2009: Reneszánsz Közép-Kelet-Európában; 2009: Az 1989–1990. évi közép-kelet-európai rendszerváltások helye a világtörténelemben.) A konferenciákon a világ vezető szakemberei – franciák, németek, angolok, amerikaiak mellett a térség osztrák, szlovák, román, magyar, orosz, lengyel történészei – vesznek részt. Anyagait a História folyóirat közli magyarul, az Europa Institut Begegnungen könyvsorozata pedig angolul, németül.
  • 2005. október Balkán-kutatási programot indít az MTA Társadalomkutató Központ elnökeként. Írja a tervtanulmányt, megszervezi a Balkán-tanulmányok Központ virtuális intézetet, vezeti a konferenciákat és szerkeszti az angol nyelvű könyvsorozatot. Feladata: az Európai Unió délkelet-európai kiterjesztésével nyíló új együttműködési lehetőségek feltárása, a stratégiai programok – közlekedés, agrárium, területfejlesztés, kereskedelem, kultúra stb. – kidolgozása, konferenciák szervezése, tanulmányok készítése, magyar és idegen nyelvű honlap működtetése. A Balkán-kutatás eredményeit közlő angol nyelvű köteteket szerkeszti (The European Union, the Balkan Region and Hungary. Vol. 1., 2., 3. Bp., 2007. 215; 2008. 266; 2009. 245 old.)
  • 2005 Az MTA Történettudományi Bizottsága elnökeként javaslatot dolgoz ki az 1956. évi forradalom 50. évfordulójának tudományos programjára. Vezeti az erre a célra létrehozott szakmai bizottságot.
  • 2006. január Korunk szellemi körképe címmel kismonográfiát ír. (Rövidített formában megjelenik a Magyar Tudománytár VI. kötetének [Bp., Kossuth, 595 old.] bevezető fejezeteként, valamint részleteiben folyóiratokban.) Fejezetei: A magyar kultúra a globális világban (1990–2005), Közműveltség a harmadik ipari-technikai forradalom korában (1944–2005), Az euroatlanti térségen kívüli népek megjelenése a kultúrában (1945–2005), Informatikai forradalom, információs társadalom, a számítógép története (1977–2005), Képi, zenei, mozdulatnyelvre épülő kifejezési formák (1945–2005), A világnézeti forrongás kora: új földszemlélet, ökologizmus, új életfilozófia, régi és új vallások, a tudomány virágkora (1953–2005).
  • 2006. február–szeptember Út a forradalomhoz (1945. április–1956. október 23.) címmel kismonográfiát ír a magyar állam és politika 1945–1956 közötti világpolitikai elhelyezkedéséről; elkészíti az 1956. év részletes kronológiáját. A könyv fejezetei: Magyarország betagozódása az új bipoláris világrendszerbe, 1945– 1948 (részletezve az új világrendszerben az új ipari-technikai forradalom, az atom, a stratégiai iparágak fejlesztésének szerepét). A proletárdiktatúra kiépítése és a társadalom. Desztalinizáció a szovjet zónában, 1953–1957 (elemezve Hruscsov új világpolitikai terveit, politikáját az euroatlanti világon kívüli területek – Kína, Afrika, Dél-Amerika – irányába, és részletezve az egyes megszállt államok – NDK, Csehszlovákia – politikai elitjeinek ellenállását. A decentralizáció hullámai Magyarországon, 1953–1956 (részletezve Moszkva elvárásait, a párton belüli huzavonát, Nagy Imre, Kádár és Moszkva viszonyát, a nemzetközi politika közvetlen hatásait; bemutatva az értelmiség és az új tényező: az egyetemisták megjelenését). (A könyv négy részletét és a teljes kronológiát publikálja: História, 2006/6–7., 8–9., 10. sz.)
  • 2006. október 16. Az 1956. évi forradalom 50. évfordulója alkalmából az MTA Székházában rendezett központi tudományos rendezvényen a bevezető előadást tartja.
  • 2006. december Elkészíti és publikálja – mint a Földhasználati és Vízgazdálkodási Stratégiai Nemzeti Bizottság elnöke – a Vízgazdálkodás a Kárpát-medencében című tervtanulmányt, amely az elmúlt másfél száz év Kárpát-medencei földhasznosítási, vízgazdálkodási történelmét, valamint az éghajlatváltozást bemutatva bizonyítja: a Kárpát-medence alján elhelyezkedő Magyarország számára létérdek az egész medencére, a folyók vízgyűjtő területeire kiterjedő nemzetközi regionális vízgazdálkodási program kidolgozása. Az Európai Unió és annak víz-keretirányelve adja a lehetőséget a Duna víznyerő területét Németországtól Ukrajnáig átfogó nemzetközi vízgazdálkodási terv kidolgozásához. Legyen Magyarország a víznyerő térség vízgazdálkodási központja. Ehhez pedig a rendszerváltásban átpolitizálódott vízgazdálkodási szemléletet meghaladó szakpolitika szükséges. (A terv nem kerül be az ún. zászlóshajó stratégiai programok közé.)
  • 2007. szeptember Indítja a Történész párbeszédsorozatot a Kárpát-medencei nemzeti történelmek „érzékeny” témáiban (az Osztrák–Magyar Monarchia és a történeti Magyarország felbomlása; Románia, Magyarország, Szlovákia, Jugoszlávia a II. világháborúban; a kitelepítések; szerb–magyar együttélés és tömeggyilkosságok a II. világháborúban) osztrák, szlovák, román, lengyel, német, amerikai, francia, olasz, magyar történészekkel. (A vezető kutatók többek között: A. Suppan, az osztrák akadémia főtitkára, D. Kovač, a szlovák, D. Berindei, a román akadémia elnökhelyettesei, H. Haselsteiner, a bécsi egyetem tanszékvezetője, az MTA külső tagja. Eddig 8 konferencia.) A vitaindító és programtanulmányokat írja, vezeti a vitákat. (A sorozatban tartott – és publikált – előadásai: 2007. szeptember 8. Komárom: Megbékélni történelmünkkel, felismerni érdekeinket. A Beneš-dekrétumokról, a kirekesztésekről; 2008. május 23–24. Bukarest: Tisztázás a múltról, megbékélés a jövőért; 2008. június 26–27. Budapest: Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása. Kihatás a gazdaságra, társadalomra, nemzetre és a természeti környezetre. 2008. december 4.: Történetírásaink a történeti Magyarország felbomlásáról. A szlovák, román, magyar, osztrák párbeszéd folytatódik. 2009. november 30. Szabadka: Szerb–magyar történeti repertórium. 2011. február 12. Szabadka: A szerb–magyar megbékélés politikai feltételei, a levéltári kutatások szerepe. 2011. március 25. Budapest: Történészek és átélők a nemzeti történelem vitás kérdéseiről, az oral history szakszerű felhasználása. (A szövegeket a História és az Ezredforduló folyóiratok 17 ezer példányban, illetve az MTA Történettudományi Intézet, a História, valamint a szerb– magyar akadémiai bizottság honlapjai közlik, az Europa Institut Budapest Begegnungen könyvsorozata pedig német és angol nyelven adja közre.)
  • 2007. október 2–3. Staat und Nation in Ost-Europa címmel előadást tart Bécsben a Kelet-Európa Intézet alapításának 100. évfordulóján rendezett nemzetközi konferencián. Az előadás, amely a térség eltartóképességének (víznyerés, élelemtermelés, éghajlat), földrajzi adottságainak változó jelentőségéből indul ki (közvetítő térség, közlekedés, folytonos migráció), tárgyalja a munkamegosztás és a nemzeti közösségek változásait, valamint az igazgatási rendszer (államok) fejlődését a 10. századtól napjainkig.
  • 2007. október Az ökológiai szemlélet történetéhez – vezércikk a Históriában. [link] Tézise: az ökológiai szemlélet kialakulását a nemzetközi és hazai szakirodalom elsősorban a környezetvédő mozgalmak és a szépírói tevékenység eredményeként mutatja be, és „megfeledkezik” a tudományon belül az ökológiai szemlélet jelentkezéséről. A tudományon belüli fejlődést részletező fejezetei: 1. a kezdet: Princeton (1955); 2. az ökológiai szemlélet megtorpanása (1955–1980); 3. ökológiaviták (1980–1987); 4. új Föld-szemlélet a természettudományokban (1957–2000); 5. Magyarország (1997–2007).
  • 2007 Kidolgozza az új bolognai rendszerben oktatásra kerülő, Az európai és a magyar történettudomány története BA és MA programját. Mind a BA, mind az MA kurzusokon előadásokat tart.
  • 2007 Kidolgozza a Bevezetés az európai integráció történetébe és mai intézményrendszerébe című szakirány oktatásának tervezetét. 2009-ben irányításával kezdődik a képzés, az európai integráció történeti előadásait tartja.
  • 2008. január Természettörténelem címmel indítja az MTA TTI új könyvsorozatát. A kötet Gaia-szemlélet a történettudományban. Új irány a kutatásban című programtanulmányával indul. [link]
  • 2008. február 22. A magyar történetírás az Európai Unióban címmel bevezető előadás a Magyar Történelmi Társulat alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett konferenciáján.
  • 2008. június 26–27. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása. Kihatása a gazdaságra, társadalomra, nemzetre és természeti környezetre címmel bevezető előadást tart az általa szervezett – és a világ legjobb szakértőit felsorakoztató –, a Monarchia felbomlását tárgyaló nemzetközi konferencián. Tézisei: 1. A Monarchia belső reformjai, igaz, késtek, de a világháború nélkül nem volt irreális a dualista rendszer föderális átalakítása. 2. A Monarchia és a történeti Magyarország, valamint a Török Birodalom felbontásának mikéntjét meghatározta a nemzetállami igazgatási rendszer bűvöletében felnőtt politikusnemzedék. Az új nemzetállami rendszer hibáira a gazdasági világválság (1929–1933) szociális kihatásai világítottak rá. 3. A Monarchia és benne a történelmi Magyarország felbomlását a történetírások elsősorban nemzeti és államhatalmi szempontból vizsgálják, de nem figyelnek arra, hogy mi volt a kihatása az államrendszerekre, és hogy a térség állami szintre emelt nemzeti ellentétei a hatalomközpontú államépítkezést erősítették, ami az 1930-as években a diktatúra elfogadásához vezetett. 4. Az összehasonlító gazdaságtörténet-írás bizonyította, hogy a térség súlya a világgazdaságban a kisállamiság hatására csökkent. A természettörténet-írás kezdeti eredményei (például a vízgazdálkodás terén) pedig igazolják: a természetgazdálkodási politika 1918-ig világszinten állott, a felbomlás után viszont a nemzetállami adminisztrációk gyenge együttműködési készsége miatt máig nem tudják kezelni a határokon átlépő természeti folyamatokat.
  • 2008. július 8.–2010. július 9. A történelmi megbékélés program keretében Budapesten három kisebbségpolitikai fórumot rendez. 2008. július 8. Vitaindító tanulmányának tézisei: 1. 2004–2007 között Trianon virtuális revíziójával, az Európai Unió kiterjesztésével a tömbmagyarság 95%-a ismét közös területigazgatási egységben él. Mind a magyar államnak, mind a határokon túli kisebbségi pártoknak felül kell vizsgálniuk nemzetpolitikájukat. 2. Jobban meg kell ismerkedni nemcsak az Európai Unió kisebbségpolitikájával, hanem az egyes keretprogramok nyújtotta, a határokon átlépő támogatások rendszerével is (környezetvédelem, agrárpolitika, terület- és vidékfejlesztés, vízgazdálkodás, kereskedelmi-befektetési támogatások, kultúr- és tudománypolitika stb.). 3. A magyarságpolitikát ki kell bővíteni szakpolitikai programokkal az eddigi identitásmegőrzés (nyelv, oktatás, szokásrendszer, ünnepek stb.) programjai mellett. 4. A magyar állam szakpolitikai programjait a Kárpát-medence egész térségére kell tervezni; javaslatot tesz Kárpát-medencei szakpolitikai stratégiákra (kultúrpolitika, természet- és vízgazdálkodás, területfejlesztés, közlekedés és informatika). 5. Új politikára van szükség a szomszédos államokkal, amelyet a kormány- és ellenzéki pártoknak együtt kell kialakítani, az alapelv elfogadtatásával: a határokon túli magyarok egyszerre lehetnek a magyar kultúrnemzet tagjai és hazájuk jó adófizető polgárai. A kultúrnemzet és az államnemzet elválik egymástól. 2009. november 12. Vitaindító előadása Magyarság, kisebbségpolitika és Európa címmel. Témái: 1. A kisebbségpolitika története az EU-ban (1992– 2008). 2. Új jelenségek Európában: a nemzeti közösségek átalakulása az újabb ipari-technikai forradalom és a globalizáció következtében (1960–2008), a romakonfliktus (2007–2008). 3. Az EU régiópolitikájának másfél évtizede és lehetőségei a kisebbségpolitika számára, különös tekintettel a határokon átlépő programok (Phare 1994–2003, Interreg 2004–2006, Európai Területi Együttműködések 2006–2013) lehetőségeire a Kárpát-medencében. (A két kisebbségpolitikai fórumon a főelőadók a határokon túli magyar pártok elnökei: Csáky Pál, Markó Béla, Pásztor István, valamint Magyarország Európa parlamenti képviselői: Gál Kinga, Tabajdi Csaba voltak.) 2010. július 9. A nemzeti tanácsok szerbiai programja az európai kisebbségi politika történetében 1992–2010 címmel bevezető előadás a Magyar Nemzeti Tanács szerbiai programjáról rendezett konferencián. (Előadók: Németh Zsolt államtitkár, Pásztor István, a VMSZ elnöke és Korhecz Tamás, a Nemzeti Tanács elnöke. A programokat az MTA Társadalomkutató Központ koordinálja. A szövegeket a História, illetve az Ezredforduló folyóiratok 17 ezer példányban közlik, az Europa Institut Budapest Begegnungen könyvsorozata pedig német és angol nyelven adja közre.)
  • 2009. január 10. Húsz év után: újra kell gombolni a mellényt – beszéd a Pro Cultura alapítvány évi díjátadási ünnepségén. [link] Tézisei: 1. Az új világválságok megrázzák azt a jóléti rendszert, amit az 1960-as évek elején alakítottak ki az USA-ban, Franciaországban, Németországban, és amit követett az Európai Unió is. (A válságok: természettörténeti felismerés az éghajlatváltozásról [2007], a víz- és energiahiány rémének megjelenése [2006–2008], pénzügyi válság [2008].) 2. Magyarország és a többi volt szocialista ország ezt a jóléti rendszert vették át anélkül, hogy a rendszerváltás mámorában mérlegelték volna: képesek-e azt – mindenekelőtt a szociális ellátórendszert – megfinanszírozni. Ezt csak a növekvő államadóssággal lehetett kezelni. 3. Európa 2007–2008. évi történelméből úgy látszik: azok az államok eredményesek a válságok kezelésében, ahol a politikuscsapatok képesek együttműködni egymással és a lakossággal, a civil fórumokkal. 4. A rendszerváltó politikusok Magyarországon (és a szomszédos államokban is) talán túl sokat foglalkoztak a pártpolitikával, a négyévenkénti választásokkal, és feledték, hogy a diktatúrák nemcsak a többpártrendszert tették tönkre, hanem a polgári közéletet, a civil társadalmat, az agorát is. Pedig csak ezekkel – mindenekelőtt az értelmiséggel – együttgondolkodva lehet akár a népszerűtlen intézkedéseket, akár a természetgazdálkodás okos politikáját kialakítani.
  • 2009. május Megjelenik Történetírásról, történettudományról, historiográfiáról című e-könyve (Bp., 172 old.), amit a „Bevezetés a magyar történetírás történetébe” BA és MA képzési szakirány számára állított össze részben már megjelent, részben új tanulmányaiból. Témakörei: történetírás és politika; a magyar történettudomány története a 19–20. században; a közgondolkodás történeti elemei; a historiográfia tárgya.
  • 2009. szeptember Megindítja a Történetírás-történeti kézikönyvsorozat – amelyet egyetemi tankönyvnek is szán – munkálatait. I. kötet: A magyar történelem egyes korszakaira – őstörténelemtől jelenkorig – vonatkozó legfontosabb műrészletek gyűjteménye. II. kötet: Válogatás a magyar történetírók – a kezdetektől napjainkig – írásaiból. III. Magyar történetírók életrajzi lexikona (benne az intézmények, folyóiratok, könyvsorozatok, irányzatok története is).
  • 2009. október 3–4. A „The Lawfull Revolution of 1989” című nemzetközi konferencián Bécsben előadást tart A kommunista rendszer utolsó vagy a forradalom kormánya? Kormánypolitika 1989–1990-ben címmel.
  • 2009. október 20. A budapesti nemzetközi konferencián („Az 1989. év a magyar és az egyetemes történelemben”) 1989: Tények és értelmezések című bevezető előadásában áttekinti a magyarországi rendszerváltás megítélését a nemzetközi szakirodalomban.
  • 2009. december Szerkesztésében és bevezető tanulmányával (Magyarország a szovjet zónában és a rendszerváltásban 1945–1990. Források, adattárak Magyarország és a magyarság második világháború utáni történetéhez) megjelenik a „Magyarország a szovjet zónában és a rendszerváltásban – Források” című nagyszabású forráskiadvány-sorozat első kötete (Borhi László: Az Egyesült Államok és Magyarország, 1945–1989). A sorozatot még 2002-ben javasolta, kidolgozta koncepcióját és szerkeszti az egyes köteteket. A sorozathoz forráskiadási szabályzatot készít, ami a nemzetközi történész bizottság (Újkori források kritikájának alapkérdései) főtitkáraként elkészített forráskiadási alapelveire épül. Az 1920-as években kialakult közlési szabályok mellett – a közlés tematikai, illetve kronológiai rendje, az annotációk, regeszták, jegyzetelés – új filológiai feltételeket szab. Ezek: a dokumentumok előtt az irat provenienciájához a keletkezés hivataltörténete, az iratban érintett téma előtörténete, végén pedig az irat utótörténetének rekonstrukciója (hova került, mi lett a hatása az ügymenetre, és az irat témájának utótörténete). A sorozat tartalmi koncepciójának tézisei: 1. A háborús vereség meghatározta és behatárolta a magyar állami politika mozgásterét. Ez utóbbiért nemcsak azok a felelősek, akik abban részt vettek, hanem azok is, akik e helyzetet, a háborús vereséget előidézték. 2. A szovjet rendszer részben az európai értékrendben soha nem elfogadott idegen megszállást, részben diktatórikus államrendszert hozott, de sok területen vállalkozott a háború előtti valós szociális, nemzeti feszültségek feloldására. Sikerrel és sikertelenül. 3. A térség – így a magyarság – 1945–1994 közötti feszültségeiben a szovjet rendszer mellett meghatározó szerepet játszott az európai nagyhatalmak által 1919–1920-ban létrehozott békerendszer, amelyet sem az 1920–1945 közötti európai, sem az 1945 utáni szovjet rendszer nem tudott kezelni. A kisállamiság 1992 után sem oldotta a feszültségeket. 4. A világháború utáni magyar történelem nemzetközi meghatározottsága minden korábbinál erősebb, ezért a forráskiadásoknak is kiemelten kell kezelni a magyar–szovjet, magyar és szomszédos népek viszonyát. 5. A sorozat az állami politika, gazdálkodás, társadalom, a természeti viszonyok változásaira éppúgy kitér, mint a kultúra, a köznapi élet (benne a szabadidő-kultúra, életminőség) történelmére. 6. A kiadvány a szövegek (iratok, visszaemlékezések, irodalmi részletek) mellett a korabeli tárgyi világ, környezeti kultúra képi (művészi és köznapi) emlékeiből is válogat.
  • 2010. július Történelmi Tár címmel a magyar történelem alapadatainak digitális adattárát indítja, szerkeszti. (Kiadói konzorcium: História, Europa Institut Budapest, MTA Európa-történeti Kutatócsoport, MTA Történettudományi Intézet.) Programadójában (A vég nélküli adatbázis-építésről, önkorrekcióról a történettudományban) a vállalkozás céljait összegzi. 1. Az adatokon alapuló történelmi érvelés kultúrájának erősítése. 2. Kísérlet a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségek kihasználására: folyamatos korrekció (adathelyesbítés, az adatsor kiegészítése), „interaktív-közösségi” történetírás. (Utóbbi keretében bevonni az akadémiai-egyetemi szférán kívül élő-dolgozó történész kollégákat: levéltárosokat, könyvtárosokat, muzeológusokat, tanárokat és az önművelő, igényes olvasóközönséget.) A folyamatosan épített-fejlesztett adatbázis eseménytárat (kronológia), térképtárat, emléktárat (irattár, képtár, hangtár), névtárat (archontológia) és statisztikákat, továbbá e-könyveket tartalmaz.
  • 2010. október Digitális történelmi kronológia című programtanulmányát és az általa szerkesztett magyar történelmi kronológia őstörténeti és középkori fejezeteit közli a szintén az ő szerkesztésében működő Történelmi Tár honlapján. Programja: 1. A digitális kronológia a „kollektív és vég nélküli történetírás”. A szerkesztőség folyamatosan kiegészítheti, helyesbítheti az adatbázist, így az nincs kitéve, mint a nyomtatott változat, a megjelenéskor rendelkezésre álló szakemberállománynak. Folyamatosan vonhatja be az új tematikákat és „adatszállítóit”. 2. Ezért vállalkozhat a digitális kronológia a történelem teljességének, a különböző részjelenségek összességének (politika, társadalom, kultúra, gazdálkodás, természeti környezet stb.) megjelenítésére. 3. Élni akar a számítógép nyújtotta történetábrázolási lehetőséggel: a szöveg mellett képeket (műalkotások fotóit, illetve a korabeli tárgyi és épített kultúra emlékeit), hanganyagot és mozgóképet használ fel. 4. Tematikájában a helyi és országos, a nemzetközi – hangsúllyal az európai térségre – és magyar történelem összefüggéseire helyezi a hangsúlyt. (A kronológia feltöltése párhuzamosan fut a Szász Zoltánnal közösen szerkesztett térképtárral.)
  • 2010. december. Az MTA Történettudományi Intézetében megszervezi a Délkelet-európai Kutatócsoportot; korszakhatára: a honfoglalástól, de kiemelten a török visszahúzódásától (1699) napjainkig. Programja: 1. A magyar történettudománynak az Európai Unió kiterjesztésével új lehetőségei, de egyben regionális és nemzeti kutatási kötelezettségei keletkeznek. A térség vizsgálatának a németországi (müncheni, regensburgi) Südostinstitutokon kívül – amelyek elsősorban nem történeti intézetek – már nincs regionális kutatóközpontja, az USA-ban, Ausztriában az utóbbi években leépültek, illetve átalakultak a műhelyek. 2. A magyar történelem délkelet-európai beágyazottságának programja nemcsak józanabb nemzetszemlélethez vezethet, hanem nagy lehetőségeket is kínál a magyar történettudománynak: Budapest központtal a fiatal hazai generáció – szlovákokkal, osztrákokkal, horvátokkal, szerbekkel, románokkal – a nemzetközi Délkelet-Európa-kutatás szervezője lehet. Az új egység egyben akadémiai háttérbázisa a szerb–magyar megbékélésprogramnak.
  • 2011. január 6. Elnökletével megalakul a Szerb–Magyar Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozata, miután a szerb partnerrel az általa előterjesztett közös programot egyeztette. Előterjesztésében február 12-én a levéltári kutatások (Szabadka), március 25-én az oral history-kutatások (Budapest) célkitűzéseit fogalmazzák meg. Történelmi megbékélés – de hogyan? címmel összefoglalja a Kárpát-medencei megbékélés-programokra vonatkozó alapelveit, áttekinti a II. világháború utáni európai megbékélésprogramokat és a Kárpát-medencei helyzetet.

TANULMÁNYUTAK

  • 1972 (12 hónap) – Institut für Europäische Geschichte, Mainz
    támogató: Német Szövetségi Köztársaság
    téma: A 19–20. századi európai történetírás és kultúrpolitika összehasonlító vizsgálata
  • 1974 (1 hónap) – Collegium Hungaricum, Bécs
    támogató: Collegium Hungaricum
    téma: Magyar közösügyis tisztviselők a Monarchia külügyi, pénzügyi adminisztrációjában; A magyar történészek szerepe Bécsben, 1867–1918
  • 1976 (3 hónap) – Osztrák Tudományos Akadémia, Bécs
    támogató: Osztrák Tudományos Akadémia
    téma: Az Osztrák–Magyar Monarchia történetírásának története; A napóleoni háborúk és Közép-Európa, 1809–1812
  • 1976 (1 hónap) – Olasz Nemzeti Kutatási Tanács, Róma
    támogató: Olasz Nemzeti Kutatási Tanács
    téma: A Vatikán szerepe a 19–20. századi európai történetírások történetében; Magyar történészek Rómában és a Vatikánban
  • 1978 (10 hónap) – Szovjetunió Tudományos Akadémiája, Moszkva
    támogató: Keldis-ösztöndíj
    téma: Az orosz és a szovjet történettudomány új módszertani áramlatai, különös tekintettel a demográfiára, néprajzra és a kvantitatív módszerek használatára; A szibériai–tomszki néprajzi-történeti iskola alapvetései
  • 1980 (3 hónap) – Francia Országos Tudományos Központ (CNRS), Párizs
    támogató: CNRS
    téma: A francia történetírás módszertani újításai a 19–20. században. (A Revue de synthèse Histoire, H. Berr és köre, az Annales előzményei és a francia szintetizáló „új hullám” kapcsolatai a német mikroszociológiával.)
  • 1982 (1 hónap) – USA, Bloomington
    támogató: Indiana University
    téma: Az új etnikai reneszánsz történelmi alapjai az USA-ban
  • 1983 (3 hónap) – Institut für Europäische Geschichte, Mainz, München
    támogató: Német Szövetségi Köztársaság
    téma: Az európai újkorkutatás és forráskritika fejlődése, 1867–1945; A lipcsei kultúr- és társadalomtörténeti iskola európai jelentősége és francia–angol kapcsolatai a századfordulón
  • 1984 (2 hónap) – Osztrák Tudományos Akadémia, Bécs, Graz
    támogató: Osztrák Tudományos Akadémia
    téma: A „Palatin Josephs Schriften. Vierter Band. 1809–1813.” c. forráskiadvány sajtó alá rendezéséhez iratellenőrzés, szerkesztés a Haus-, Hof- und Staatsarchivban.
  • 1986  (2 hónap) – Angol Tudományos Akadémia, London
    támogató: Angol Tudományos Akadémia
    téma: Az angol történetírás intézményeinek és iskoláinak története a 19. századba; a grófságok „helytörténeti” évkönyveitől az English Historical Rewiew-ig; természet és emberi történelem viszonya az 19. századi angol pozitivista történetírásban, Th. Buckle és kora; A. Toynbee mint kormánytisztviselő és az újkori kormányzati iratok kiadója (1920-as évek); az angol college-rendszer mint a tudományos műhely alapja